Tizedszer, rendületlenül

Az első – 1996 Az első – 1996

– Rengeteget dolgoztunk, nem értettünk hozzá, és nem is tudtuk, mi az egésznek a lényege. Óriási megdöbbenés volt, amikor megtudtuk, milyen is a Dakar. Előtte azt sem tudtuk, hogy vannak szervizautók, és a nagy csapatok kamionokat indítanak a versenyben – mi egyszerűen csak építettünk egy autót, és azt hittük, azzal győzelmi esélyeink lehetnek. Ennyire amatőrök voltunk. Hatalmas kaland volt, és anynyira megfogott minket, hogy mindenképp vissza kellett menni. Afrika, a sivatag, a kalandok, hogy semmi sem volt olyan egyszerű, mint amilyennek hittük...

A második – 1998

– Teljesen új autót építettünk, mivel az első nagyon nem sikerült: több mint háromtonnás volt és szinte kormányozhatatlan – azaz versenyre képtelen. A második már minden szempontból jobban sikerült, a Dakar azonban nem volt kevésbé kalandos, mint az előző. Egy amerikai pilótát, Curt Le Ducot választottam versenyzőtársul abban az évben, aki bajnok volt, értett a sivatagi versenyzéshez, és az autóépítésben is sokat segített. Csak elkövette azt a hibát, hogy azt hitte, mindent kibír az autónk. Nem bírt ki, sőt elég hamar tönkrement. Újabb leckét kaptunk a sivatagtól. Persze akkor már tudtuk, hogy nincsenek győzelmi esélyeink, egyszerűen csak szerettünk volna végigmenni. Akkor még nem sikerült.

A harmadik – 2000

– Összeállt az első igazi magyar egység – ez volt az első olyan verseny, amelyen volt szervizcsapatunk. Meg is látszott az eredményen – nagy nehézségek árán ugyan, de sikerült végigmenni. Még az utolsó nap is küzdelmes volt, már csak alig néhány kilométer kellett megtenni, de nekünk még váltót kellett cserélnünk. Beraktuk azt, amelyben nem volt első fokozat és hátramenet. Az utolsó két kilométert az ellenségemnek sem kívánom, többször azt hittem, itt bukjuk el, nem érünk célba. De beértünk, s ez fordulópontot jelentett.

A negyedik – 2002

– A korábbi években az inspirált, hogy célba érjünk, hogy legyőzzük a sivatagot, attól kezdve azonban, hogy sikerült, már más céljaink voltak – versenyezni akartunk, nemcsak kalandozni és a lehető legjobb eredményt elérni. Azóta is folyamatosan ez motoszkál a fejemben, a mai napig erre készül a csapat. Akkor mindössze nyolc napig voltunk a Dakarrésztvevői – váltóhiba miatt ugyanis kiestünk a szünnap előtti szakaszon.

Az ötödik – 2003

– A legrövidebb Dakarunk volt – senkinek sem kívánom ezt azérzést. A rajttól kezdve végigszereltük az első két európai napot, majd még hajnalban, amikor kikötött a hajó Afrikában, folytattuk. De nem tehettünk mást, motorgondunk volt – azt pedig nem lehet cserélni. Mire a többiek hazajöttek, addigra kész volt az autónk, és kezdődhetett volna megint minden, de egy esztendőt kellett várni. Ebben az évben sokkal többet versenyeztünk, mint máskor, és megnyertük Egyiptomban a Fáraó-ralit.

A hatodik – 2004

– Ez az év hozta meg a nagy áttörést: először indultunk Opellel. Új korszak kezdődött a csapat történetében, és nemcsak azért, mert azóta mindig sikerült végigmennünk, hanem azért is, mert változtak a célok.

Immár az eredményért mentünk a Dakarra, feszegettük a határokat. Legalábbis akkor úgy éreztük, de visszatekintve, ez nem így volt. Abban az évben szerintem megdöntöttük a nem alvás rekordját: volt olyan nap, hogy beértünk a célba, reggeliztünk, és mentünk tovább. Akkor már több magyar egység indult, de csak mi értünk célba.

A hetedik – 2005

– Rengeteg technikai gondunk volt, mégis ebben az évben értük el a legjobb eredményünket – a huszonegyedik helyen értünk célba, s már valóban közel tudtunk kerülni a gyári versenyzőkhöz. Ez motivált, és bizonyította, hogy jó irányba haladnak a fejlesztéseink, érdemes tovább foglalkoznunk velük. Ebben az évben lett zöld az autónk színe – tudatosan, mert nem volt más ilyen színű a mezőnyben, erről mindenki azonosítani tudott minket.

A nyolcadik – 2006

– Megint egyedüli magyarként sikerült célba érnünk – megint nagyon nehéz év volt. Azt hiszem, ez a csapat erejét is mutatta. Persze nekünk is akadt gondunk, de jó hátterünk garantálta, hogy végig tudjuk csinálni. Végig tudtuk.

A kilencedik – 2007

– Ebben az évben vetettük be először az Antarát – s az első Dakar volt, amelybe már az Opel-gyár is beszállt. A németek tervezték a festést, és nemzetközi együttműködés kezdődött, megtettük az első lépést a profizmus felé. Két, technikai gondokkal teletűzdelt napunk volt, de ezt leszámítva viszonylag simán vettük az akadályokat.

A tizedik – 2008

– Nagyon nehéz esztendő volt. Az, hogy terrorfenyegetettség miatt törölték a Dakart, mélyen érintett minket, és visszavetette a csapatot. Lelkileg és anyagilag is, hiszen azok a fejlesztések, amelyeket az idényre terveztünk, a kisebb költségvetés miatt elmaradtak. A csapat is megtört, hiszen a fiúk egész évben dolgoztak valamiért, amiből aztán nem lett semmi...

A tizedik még egyszer – 2009

– Most megyünk először gyári versenymotorral – ez már újabb erőforrás. A GM nagyon sokat tett azért, hogy tényleg jó eredményt érjünk el. Alkatrészből valamivel kevesebb lesz, mint tavaly, mert a korábbi három helyett csak két szervizkamiont tudtunk benevezni, de így is körülbelül hét tonnát viszünk, amelyből több új autót lehetne felépíteni.”