Észak is felemelkedőben

Kívülállóként körülbelül annyi tudható az észak-koreai labdarúgásról, mint a távol-keleti ország atomprogramjáról: nem lehet kétségbe vonni létezését, ám pontos részletei nem ismertek. A nemzetközi közvéleményt ezért is érték némiképp váratlanul az észak-koreai hölgyek korosztályos tornákon elért nagyszerű eredményei – győzelem az első ízben kiírt, november közepén befejeződött U17-es vb-n, második hely a 20 éven aluliak december 7-én záruló világbajnokságán. Ezeket öszszekapcsolva a távol-keleti ország férfiválogatottjának eddig legalábbis reményt keltő vb-selejtezőbeli produkciójával a cnn.com máris a sportág új erejét véli felfedezni a nagyhatalmú Kim Dzsong Il „szabadságot hírből sem ismerő, sanyarú sorsú”, de a futballpályán sikeres lányaiban és fiaiban.

Lapunk utánajárt a sikerek titkainak: az észak-koreai labdarúgás múltját kutatta, s lehetőségeihez mérten betekintett a jelenébe is.

Csodatétel – szovjet segítséggel

Az északi és a déli országrész futballja a két ország megalakulása után vált ketté, az 1948-as londoni olimpiai játékokon az egyesített csapat kivívta a nyolc közé jutást, majd szenvedett megsemmisítő, 12:0-s vereséget a későbbi aranyérmes svédektől. (Az 1945-ben életre hívott észak-koreai szövetség csak 1958-ban vált a FIFA teljes jogú tagjává, a nemzetközi szövetség ezért az 1948 óta már FIFA-tag délkoreaiak első és második hivatalos meccseként tartja nyilván a Londonban lejátszott két találkozót.) A Koreai NDK válogatottjának első hivatalos mérkőzésére 1964 tavaszán került sor, a végeredmény 0:0 volt Burmában.

A nemzetközi porondon zöldfülűnek számító csapat ezt követően – a Szovjetunió „baráti” anyagi támogatásának hála – megkezdte a felkészülést az 1966-os világbajnokságra, miközben még ki is kellett vívnia a kvalifikációt… Az ausztrálok kétszeri legyőzésével (6:1, 3:1) ez sikerült is Mjong Re Hjon összesen 18 hónapot gyakorlatozó tanítványainak, következhetett tehát az angliai megméretés. Eleinte csikorogtak a kerekek, ám a harmadik csoporttalálkozón Észak-Korea hatalmas meglepetésre vagy talán a kemény munka eredményeképpen 1:0-ra megverte Olaszországot, s továbbjutott. Az elődöntőbe kerülésért kis híján még nagyobb csodát műveltek a távol-keletiek, de háromgólos vezetésük után alulmaradtak (3:5) Portugáliával szemben.

Itt véget is ér az észak-koreai válogatott vb-története, igaz, az együttes – hol politikai, hol gazdasági megfontolásból – nem mindig élt a selejtezőkön szereplés lehetőségével; kétszer visszalépett, míg az 1998-as és a 2002-es vb-re nem is nevezett. A dél-afrikai világbajnokságot célzó előcsatározások során azonban ismét esélye nyílt arra, hogy kijusson a tornák tornájára: jelenleg a harmadik helyen áll csoportjában, s mindössze egy ponttal van lemaradva az automatikus kvalifikációs pozícióban lévő, második helyezett iráni válogatottól.

A 74. számú csucshe-rendelet

Ami az észak-koreai klubfutballt illeti, a bajnokság négy osztályban zajlik, a harmadik vonal az amatőröké, a negyedikben utánpótláscsapatok szerepelnek. Az élvonalat 15 együttes alkotja, amelyek közül az 1949-ben alapított namphói Április 25. a legpatinásabb. Annyit érdemes tudni róla, hogy a néphadsereg csapata (nevét is a néphadsereg megalakulásának napjáról kapta), s hogy legalább tízszer nyert már bajnokságot. Címeinek pontos száma azért nem ismert, mert a klubfutball 1960-tól 1984ig tartó időszakáról egyszerűen nem maradt fenn „írásos emlék” Észak-Koreában, vagy ha igen, nem lehet – pláne interneten keresztül – hozzáférni. Ez is az ország elszigeteltségét bizonyítja…

Az 1985-ös esztendő mérföldkő a KNDK labdarúgásában: újjászerveződött a bajnokság, és a 74. számú csucshe- (önerőre támaszkodási) rendelet értelmében az első női klubok is megalakultak. A tizenéves lányokat összeverbuváló egyesületekből aztán rövid időn belül erős nemzeti csapatot alakítottak ki, amely 1993-ban nem kis meglepetésre ezüstéremmel tért haza az Ázsiakupáról. Ám ennél is volt feljebb: a női válogatott azóta háromszor ült fel Ázsia trónjára, legutóbb éppen az idén ünnepelhetett.

A déli testvérek nyomában

Csoma Mózes egyetemi adjunktus, Korea-kutató szerint három okkal magyarázható az északkoreai futball közelmúltbeli felemelkedése. Egyrészt azzal, hogy az 1998-tól 2007-ig tartó dél-koreai baloldali kormányzás alatt rengeteg pénz (konvertibilis valuta) áramlott az északi országba, másrészt azzal, hogy a futballisták győzelmei jól jönnek a kommunista vezetőségnek, harmadrészt pedig azzal, hogy a KNDK megirigyelte az évek óta a kontinens elitjéhez tartozó – a férfiválogatott révén 1986-tól állandó vb-résztvevő, 2002-ben vb-4. –, sőt 2002-ben világbajnokságot rendező Dél-Korea sikereit.

A felzárkózás feltételei, mint említi, optimálisak. Ha lassan is, de javulnak a gazdasági kilátások, és a motivációs tényezők is sokat nyomnak a latban. Az észak-koreai labdarúgók 80 százaléka katona, így könnyű őket mind jobb teljesítményre serkenteni – a sportsikerekkel különféle privilégiumok, engedmények járnak, mint az előléptetés, a leszerelés utáni párttagság, amely a civil érvényesülés igen fontos része Észak-Koreában, vagy az a lehetőség, hogy a sportoló a rendkívül elmaradott vidékről az ország központjába, Phenjanba költözhet egyszer.