Alba Volán: Bellissimo!

M. Cs.M. Cs.
2008.12.27. 23:42
Címkék
Két hónap után győzött újra rendes játékidőben a magyar bajnokcsapat az osztrák ligában. Az idegenbeli siker értékét növeli, hogy mindössze három sorral játszva érte el az Alba Volán.

Palkovics Krisztián jégre korcsolyázott pénteken. Fájdalom, nem az innsbrucki csarnok jegére, hanem a fehérvárira. Betegsége után ugyanis a tavaszi divíziós 1-es világbajnokság legjobbjának választott csatár még nem volt bevethető állapotban. Vasárnapra ígérik a teljes felgyógyulását. Akkor, a Graz elleni, szintén idegenbeli derbin a sérüléséből lábadozó Horváth András, valamint az eltiltása után visszatérő Ryan Bonni is ott lehet a társak között.

Ted Sator a sérülések és betegségek miatt csupán három sort tudott jégre küldeni Innsbruckban, de nem látszott meg a meccs képén, hogy a hazaiak egy ötössel többől válogathattak. Már az elején is feltűnt, hogy az Alba Volán hokisai nagyon összeszedték magukat, rengeteget korcsolyáztak, és meglepték ellenfelüket az agresszív védekezésükkel, a letámadással. Bár a magyarok játékába eleinte több hiba csúszott, s ezt Vincent Bellissimo hamar ki is használta, a fehérváriak kedden óriási bakival bemutatkozó légiósa, Jason Guerriero ezúttal a másik kapu előtt volt „bellissimo”, és csaknem két percen belül egyenlített.

Az sem zavarta meg a mieinket, hogy a harmad vége előtt az osztrákok egy másik külföldije, Kent Salfi is kihasznált egy védelmi megingást. Ha a szünetet nem számoljuk, csaknem két perc telt el két gól között, hiszen Benk András már a második harmad második percében kiegyenlített. A fiatal sor egyébként is kitett magáért.

A harmadik harmadra nem lankadt a Volán figyelme és elszántsága, s a kitartás meghozta a gyümölcsét: Kovács Csaba a játékrész derekán megszerezte a vezető gólt, amire már nem maradt válaszuk az osztrákoknak. A fehérváriak napra pontosan két hónap után nyertek újra a rendes játékidőben mérkőzést az EBELben – akkor a Klagenfurtot verték meg 4–3-ra hazai pályán.

Vasárnap Grazban újra a playoff-szereplés a tét.

Legfrissebb hírek

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
9 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
29 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
8 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája