Előre hozott karácsony

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2008.12.11. 23:26
Címkék
Ajax–NAC Breda – a múlt alapján aligha rangadó, de ha hozzátesszük, hogy pénteken a második fogadja a mögötte három ponttal loholó negyediket, máris csúcsmeccsnek minősíthetjük. Amelyen Fehér Csaba is pályára lép a vendégeknél.

Egészséges?Egészséges?

Ha arra kíváncsi, játszom. Csütörtökön edzettem először a csapattal, és kiálltam a próbát. A combhajlító izmom már nem fáj, nem úgy, mint négyöt csapattársamnak.

Ha nem lenne nonszensz, azt mondanám, vírus.

Olyasmi, csak egész Hollandián végigsöpör. A Feyenoordnál nagyon rossz a helyzet, ott emiatt csapatnyi futballista hiányzik. Több vizsgálatot indítottak, szakemberek nézegetik, mi a baj, de csak találgatásokig jutottak.

Önnél mi a diagnózis?

Könnyebb eset vagyok. Egyszerű izomfáradtság meg a rosszabb pályák együttes hatása. Egy meccset kellett kihagynom, illetve néhány edzést, én még olcsón megúsztam.

Miért találgatnak? Nem megfelelő az orvosi háttér?

Én csak a saját esetünkben lehetek okos. Indultunk az Intertotó-kupában, emiatt rövidebb lett a felkészülésünk, továbbá a regeneráló tréningeknél is újítottunk. Eddig futással vezettünk le, most pedig bicajozunk, mint az őrült. Kapunk egy pulzusmérőt, aztán megmondják, mennyit kell tekernünk. Az biztos, hogy a sok sérülés nem a véletlen műve, tíz-tizenkét nap alatt öt-hat-hét ilyen sérülést nem lehet csak úgy összeszedni.

Ahogyan két négy nullás vereséget sem.

Előkarácsonyi hangulatban voltunk, segítő kezet nyújtottunk a kiesőjelölteknek. Tartalékosan álltunk fel, akik meg a kezdőből szóhoz jutottak, nem a saját posztjukon futballoztak. Ketten talán most viszszatérünk, de hogy mennyivel leszünk stabilabbak, azt nem tudom megmondani.

Két ekkora kudarc után itthon már kongatnák a vészharangot, jönne a prémiummegvonás vagy az edzőváltás.

Itt meg a második pofon után két nap szabadságot kaptunk, az Ajax elleni mérkőzéstől függetlenül pedig újabb pihenő jön, közösen elmegyünk a Barcelona–Real Madrid szupermeccsre. Pániknak nyoma sincs, nincsenek büntetőedzések, hiszen még mindig negyedikek vagyunk.

Önt nem idegesítik az eredmények?

Dehogynem. Rossz volt kívülről nézni a szenvedést. Ezen a két mérkőzésen hat ponttal számoltunk, és akkor legalább másodikként mehettünk volna Amszterdamba. Most nem a helyezés a fontos, hanem hogy visszataláljunk a helyes útra.

Vissza lehet?

Nem lesz könnyű. A három idei mérkőzésünkön valahogyan túl kell jutnunk, aztán a jövő év elején csak összeszedjük magunkat.

Legfrissebb hírek

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
5 perce

Műteni kell a Barca középpályását, kihagyja a világbajnokságot – hivatalos

Spanyol labdarúgás
18 perce

MotoGP: Álex Márquez túl a műtéten

Egyéb autó-motor
52 perce

Férfi kosár: lemondta a válogatottságot Vojvoda Dávid

Kosárlabda
57 perce

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
58 perce

„Nehéz döntéseket kellett meghoznom” – hivatalos a horvátok vb-kerete

Foci vb 2026
58 perce

West Ham–Tottenham: adófizetői szempontból nem mindegy, melyik esik ki

Angol labdarúgás
1 órája

Udvardy nyolcaddöntős Rabatban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik