Hamilton a legjobb

SZŰCS ANDRÁS, TÓTH ANITASZŰCS ANDRÁS, TÓTH ANITA
2008.12.09. 23:25
Címkék
Lewis Hamiltont választották meg az év legjobb pilótájának a legtekintélyesebb szaklap, az Autosport szavazásán.

Lewis Hamilton büszke. Immár másodszor vehette át az Autosport különdíját, s ezúttal a valaha volt legfiatalabb Formula–1-es világbajnokként. A brit pilótának a McLaren egyik korábbi legendája, a kétszeres világbajnok finn Mika Häkkinen adta át a trófeát, s amikor megkérdezte, milyen érzés világbajnokként állni a színpadon, Hamilton azt válaszolta, jobb, mint 12 hónappal ezelőtt vbmásodikként. Majd hozzátette: „Ez egyszerűen elsöprő! Díjazottnak lenni, legyen szó bármilyen díjról, kiváltság.”

Amikor Hamilton tíz évvel ezelőtt az Autosport gáláján találkozott Ron Dennisszel, a McLaren csapatfőnökével, és szemtelenül azt mondta neki: „Egy napon önnek szeretnék dolgozni”, még senki sem hitte, hogy ez meg is valósul. Ám néhány évvel később Hamilton a Formula–1 legfiatalabb pilótája lett, majd világbajnok. Tavaly a legeredményesebb újonc volt, és a szezon nagy részében vezetett az összetettben, végül azonban az idényzárón alulmaradt a finn Kimi Räikkönennel szemben. Már akkor is jó néhány díjat besöpört, a legnagyobbat azonban az idén szerezte meg. A Brazil Nagydíj utolsó kanyarjában a német Timo Glockot megelőzve ő lett a világbajnok. Az év újonca címet a német Sebastian Vettel érdemelte ki, az év legemlékezetesebb pillanata a Brazil Nagydíjhoz kapcsolódott, az év raliversenyzője pedig az ötszörös világbajnok francia Sébastien Loeb lett. A legendás angol autóversenyző, Sir Stirling Moss és a rali-vb-n kívül a Dakaron is emlékezetes tetteket véghez vivő finn Ari Vatanen különdíjban részesült.

Legfrissebb hírek

Darts: Van Gerwen a gyenge kezdés után döntő legben jutott tovább

Egyéb egyéni
11 perce

La Liga: kiesett a Mallorca és a Girona

Spanyol labdarúgás
30 perce

Fontos német győzelem a magyar csoportban a hoki vb-n, bajban a svédek

Jégkorong
43 perce

A Mercedes újra kibérelte az első sort: Russell a végén lopta el a show-t

F1
45 perce

Dani Carvajal gólpasszal búcsúzott, a Real Madrid hatgólos meccsen nyert az évadzárón

Spanyol labdarúgás
53 perce

Lewandowski betalált, de az utolsó meccsén kikapott a Barcelona

Spanyol labdarúgás
53 perce

Izgalmas csatában az FTC került előnybe a Honvéd ellen a férfi vízi ob I döntőjében

Vízilabda
59 perce

Niké Liga: kiharcolta a bennmaradást a Komárom

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik