Se mankó, se varrat

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
2008.12.03. 00:06
Címkék

Nem egészen két héttel műtétje után kivették a varratokat Buzsáky Ákos térdéből, sőt a Queens Park Rangers magyar játékmestere már a mankót is eldobhatta – derült ki a 26 éves játékossal folytatott keddi telefonbeszélgetésünkből. Mint ismert, Buzsáky a Manchester United elleni Ligakupa-mérkőzésen (0–1) sérült meg november közepén az Old Traffordon, és bár elsőre nem tűnt súlyosnak a baj, a tüzetes orvosi vizsgálat kiderítette: a válogatott játékos szalagszakadást szenvedett a jobb térdében, műteni kell, és a gyógyulás hat–kilenc hónapot vesz igénybe.

„Holnap kell visszamennem a műtétet végző orvoshoz, hogy megbeszéljük a rehabilitáció következő lépését – adott helyzetjelentést a kényszerpihenő egyáltalán nem eseménytelen napjairól a második ligás QPR kulcsembere. – Mindent egybevéve köszönöm, jól vagyok, egyelőre semmilyen komplikáció sem mutatkozik, és a gyógykezelés abban sem akadályoz, hogy a csapat mellett legyek. Délelőtt ugyanúgy jelentkeznem kell az edzéseken, mint a többieknek, csak én a masszírozás után nem a pálya, hanem a konditerem felé veszem az irányt.”

Buzsáky arról is beszélt, mennyire jólesett neki, hogy a sérülése utáni héten kinevezett új edző, a portugál Paulo Sousa első munkanapján időt szakított arra, hogy meglátogassa őt a kórházban.

„Jó érzés, hogy fontosnak tartotta a találkozást – mondta a légióskodást Portugáliában kezdő játékos, aki új edzőjével a szakvezető anyanyelvén is megérteti magát. – Ha úgy tetszik, beszélgetésünk megerősített abban a hitemben, hogy a lehető legrövidebb idő, azaz hat hónap alatt felépülök. Számításaim szerint május közepén leszek százszázalékos állapotban, így amikor a többiek elutaznak nyaralni, én már javában dolgozhatok. Sok futással és erőnléti edzéssel telik majd a nyár eleje, de csak így érhetem el kitűzött célomat, hogy az alapozás kezdetére minden izomcsoportom készen álljon a terhelésre.”

A kérdés már csak az, továbbra is a Championshipre vagy esetleg a merész terveknek megfelelően a Premier League-re készül-e majd a QPR. A Buzsáky sérülése óta lejátszott négy bajnoki 12 pontjából mindössze négyet kaparintottak meg a londoniak, helyezésük sem túl előkelő (10.), ennek ellenére él a feljutás reménye: az utolsó osztályozós helytől csupán két ponttal vannak lemaradva.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
30 perce

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
41 perce

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
41 perce

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
59 perce

Illja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
1 órája

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
1 órája

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
1 órája

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
1 órája