Vörösben látja a világot

Vágólapra másolva!
2008.12.01. 23:20
Címkék
Tíz évvel ezelőtt, 1998. november 29-én játszotta első mérkőzését a Liverpoolban Steven Gerrard, akinek hétfő este a West Ham ellen nem sikerült győzelemmel emlékezetessé tenni a jubileumot.

„Véged van, Incey” – mondta piszkálódva egy tíz évvel ezelőtti edzésen Robbie Fowler, a Liverpool akkori csatára Paul Incenek, a gárda akkori buldogszerű középpályásának. A tréningen ugyanis egy siheder folyamatosan nyomás alatt tartotta az akkor nagy tekintélynek örvendő (manapság pedig a Blackburn menedzsereként dolgozó) Ince-t, és vagy elvette tőle a labdát, vagy megjátszotta mellette. Néhány héttel később, 1998. november 29-én pedig a Blackburn ellen ez a fiatalember Vegard Heggem cseréjeként bemutatkozott a Poolban, és kezdetét vette egy olyan karrier, amely jellegét tekintve csak az olyan klubikonokéhoz hasonlítható, mint Paolo Maldini (Milan), Raúl (Real Madrid) vagy Francesco Totti (Roma). Steven Gerrard ugyanis azóta sem játszott más együttesben, csak a Liverpoolban.

Pedig nem úgy indult a karrier, hogy ebből hosszabb távú együttműködés lesz. Gerrard egy kapu mögé hulló beadással vétette észre magát, a világhírű liverpooli szurkolótábor meg azt sem tudta, ki ez a fiatalember. „Amikor Gérard Houllier elküldött bennünket melegíteni, minden cserét megtapsoltak – emlékezett vissza az első fellépésre a középpályás. – Illetve majdnem mindenkit megtapsoltak. Amikor a Kop felé futottam, hallottam, hogy többen azt kérdezik, ki ez a tejfelesszájú. Csak azt sajnáltam, hogy nem tudtam nekik megmutatni, mit is tudok valójában.”

Ráadásul a kezdőként lejátszott első mérkőzése sem hozta meg az áttörést, mivel a korabeli egyik legnagyobb „falatot”, David Ginolát bízták rá. A Newcastle francia zsenije az idény végén a legjobb futballistának járó elismerést is átvehette, így aztán senki sem lepődött meg, hogy a zöldfülű Gerrardnak sem sikerült semlegesítenie az ördöngös támadót.

Azóta viszont egyértelműen igazolta, hogy helye van a Liverpool legnagyobbjai között, sőt Alan Hansen, a Pool egykori, illetve Jamie Carragher, a gárda jelenlegi védője szerint ma már King Kenny, azaz Kenny Dalglish mellett a helye az örökrangsorban.

Márpedig a skót futballkirály a klub történetének valaha volt egyik legjobb játékosa.

Gerrard eredménylajstromában két-két FA-kupa-, Ligakupa-, angol Szuperkupa- és európai Szuperkupa-győzelem, valamint egy-egy Bajnokok Ligájaés UEFA-kupa-diadal szerepel, öt esztendeje, 23 éves kora óta ő a csapatkapitány, és igazából már csak egyetlen nagy trófea hiányzik a gyűjteményéből. A bajnoki cím.

A Liverpool 1990 óta nem végzett az angol bajnokság első helyén, akkor Gerrard még a Kop tagjaként volt részese a parádénak, most viszont ő szeretné vezényelni a szurkolók parádéját. Nem áll rosszul, a West Ham elleni mérkőzés után például, noha elmaradt a győzelem, alighanem örömmel vette volna, ha a kilencven perc mellett a Premier Leagueet is lefújják.

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
37 perce

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
7 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
7 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
7 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
8 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
8 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik