Csörték reggeltől estig

A. A.A. A.
2008.11.26. 00:30
Címkék

Az olimpiai bronzérmes Mincza-Nébald Ildikóval, az olimpiai ötödik Knapek Edinával és a szintén pekingi olimpikon Nagy Orsolyával is megvívhatnak azok a gyerekek, akik a szombatjukat a Budapest Sportarénában töltik. A Westend reménységek tornájának a célja éppen az, hogy ne maradjon belterjes a vívósport, hanem minél több fiatalt elcsábítson. Éppen ezért a Hadtörténeti Múzeum segítségével a vívás történetét is megismerheti mindenki – belépőt sem kell fizetnie. Hősi korok ruháiban és fegyvereiben gyönyörködhetnek a felnőttek és a kisebbek, a sportra és játékra alkotott kardokat és tőröket pedig ki is lehet próbálni. A vívás történetéből vetélkedőt rendeznek, külön azoknak, akik már űzik ezt a sportágat, és azoknak, akik még nem. Nem véletlenül ad majd otthont ekkora sportcsarnok az eseménynek, hiszen a reménységek tornájának mintegy hétszáz vívópalánta lesz részese. A küzdelmek fél tízkor kezdődnek, az utolsó eredményhirdetést pedig este nyolckor tartják meg. Közben tárt kapuk várnak mindenkit.

Legfrissebb hírek

Kikapott Varga Barnabás nélkül, de így is továbbjutott az AEK Athén a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
15 perce

Férfi kézilabda-vb-selejtező: tizenhét góllal nyertek a szerbek a mieink ágán

Kézilabda
25 perce

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
58 perce

Bondár viszonylag simán, Gálfi heroikus küzdelemben veszített Miamiban

Tenisz
1 órája

Molnár Attila: Feltettük a legmagasabbra a lécet, aranyat szeretnék nyerni!

Atlétika
1 órája

Atlétika: a gerelyhajító Kövér Fanni két ezüstéremmel kezdte az évet

Utánpótlássport
1 órája

Március 26-án vesznek végső búcsút Katona Andrástól

Vízilabda
1 órája

India rendezi a 2028-as fedett pályás vb-t

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik