Küzd, hogy hosszabbíthasson

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2008.11.25. 00:57
Címkék

Bár Tóth Balázs leginkább védekező középpályásként mozog otthonosan, a Gent elleni bajnokin (3–2) góllal és gólpasszal bizonyította, akkor sincs gondban, ha a támadásoknál kell besegíteni. A 26szoros válogatott játékos többnyire kezdőként kap szerepet a Genkben, teljesítménye jutalmaként a klub szerződést hoszszabbítana vele.

Háromgólos vezetésük után miért lett ilyen izgalmas a végjáték?

A harmadik gólunkig kézben tartottuk a meccset, de a középkezdés után rögtön betalált a Gent. Az addig viszonylag csendes hazai közönség elkezdte hajszolni őket, majd kaptak egy tizenegyest is, így tényleg szoros volt a vége, de kitartottunk, és egy gól maradt az előnyünkből.

Ebben önnek is nagy szerepe volt…

Nulla nullánál jobb oldali szögletet követően az egyik védő kifejelte a labdát, ami lepattant előttem, én pedig vagy húsz méterről, kapásból, nagyjából vállmagasságban bevágtam a jobb kapufa mellé. A fordulás után labdát szereztem a középpályán, majd kiugrattam a csatárunkat, aki megduplázta az előnyünket.

A klubjában szinte kirobbanthatatlan a kezdőcsapatból, rendre remek teljesítményt nyújt. Jól érzi magát?

Az előző idényben volt egy időszak, amikor néhány fordulóban csak a kispadon kaptam helyet, és a válogatottban sem szerepeltem annyit, de január óta folyamatosan tagja vagyok a kezdőnek. A mostani idényben csak a Lokeren elleni bajnokit hagytam ki, ráadásul olyan híreket kaptam, hogy meghosszabbítanák a kétezertíz nyarán lejáró szerződésemet. A csapatnál jó a hangulat, és Tőzsér Dániel személyében külföldi pályafutásom során először magyar társam is van. A háttér a válogatott meccseken is önbizalmat ad.

Legfrissebb hírek

Gyulay Zsolt: Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni

Egyéb egyéni
16 perce

Strandkézilabda Eb: a női válogatottunk kikapott a görögöktől, a 7. helyért játszhat

Kézilabda
22 perce

A Kecskemétről távozott szélső hétszeres bajnokcsapathoz igazolt

Labdarúgó NB II
45 perce

Bognár István: Ilyenkor a legjobb nemzetközi meccset játszani

Labdarúgó NB I
54 perce

Értékes aranytartalék – száz éve született Gellér Sándor

Népsport
1 órája

Az összezavarodott tolmács és a miniszterelnökkel a spájzban sonkát eszegető edző – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája

Sakk: Európa-bajnoki ezüstérmes az U18-as fiúválogatott

Utánpótlássport
1 órája

Az olimpiai bajnok szerbek sikerével indult a férfi vízilabdatorna a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik