Siker – sok hibával

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
2008.11.09. 23:29
Címkék
Nehezen nyert a Ferencváros, de megőrizte vezető pozícióját az NB II Keleti csoportjában.

Arany Tamás köztudomásúan a legjobb hazai játékvezetők közé tartozik. Legnagyobb hibájának talán az róható fel, hogy a legtöbb mérkőzésen az „öltözőben felejti” a sárga és a piros lapokat, például Pölöskey Péter megmozdulásánál (a fiatal játékos megtaposta ellenfelét) mindenképpen járt volna valamilyen figyelmeztetés. Igaz, Kamate Dramane megjegyzését azért ő sem engedte el a füle mellett.

Ekkor 1–1-re állt a mérkőzés, bár a hazaiak szerint a makói Maróti Sándor fejesénél a labda nem haladt át a gólvonalon. Szkukalek Igor hatalmas szabadrúgásgólja is kellett ahhoz, hogy a kedélyek lecsillapodjanak.

A második félidő makói bombagóllal kezdődött, de még mielőtt néhányan idegeskedni kezdtek volna, Dragóner Attila ismét vezetéshez juttatta a Ferencvárost, majd Pölöskey Péter fejesénél a kapufa segítette ki a makóiakat.

Összességében megállapítható, noha rengeteg hibával futballozott a Fradi, ezúttal Zsivoczky Norbert szögletei (az első és a harmadik gól sarokrúgást követően esett), illetve Szkukalek Igor szabadrúgásgólja is elegendő volt a győzelemhez, így a zöld-fehérek a Bőcsöt visszaelőzve továbbra is vezetik a Keleti csoport tabelláját.

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda NB I: az előző idény legjobbjára más szerepkörben számítanak Gyöngyösön

Kézilabda
5 perce

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
25 perce

Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

Jégkorong
40 perce

Imre Bence: Kicsit nehézkes volt, de örülök, hogy megvan az első trófea

Kézilabda
1 órája

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
1 órája

Már mindenki az indulást várja – a héten kezdődik a női kosárlabda-vb

Kosárlabda
1 órája

A szabadság élvezete – Nádas Péter sajátos futóvilága

Népsport
2 órája

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
2 órája