Majdnem világszenzáció!

M. Cs.M. Cs.
2008.11.06. 23:17
Címkék

Bátran kezdtek a soproniak, ám eleinte a palánk alatt óriási fölényben volt az amerikai Janel McCarville és a belga Ann Wauters alkotta centerpáros. Különösen utóbbival nem bírtak a magyarok, akiknek helyzetét az is nehezítette, hogy Horti Dóra a 12. percben sérülés miatt kivált a játékból. A második negyed közepén, 15 pontos hazai vezetésnél félő volt, hogy a zöld-sárgák szaladnak bele súlyos vereségbe.

Ám a magyar bajnokcsapat játékosai – akik már az első félidőben sem játszottak rosszul – a második húsz percben azt is elhitték, hogy megnyerhetik a meccset. Szenzációsan kosárlabdáztak a nagyszünet után Székely Norbert tanítványai: nyolc három pontost elhelyezve az ellenfél gyűrűjében előbb ledolgozták hátrányukat, majd átvették a vezetést.

A végjátékban meg is tarthatták volna az előnyt – ha megtarthatták volna! A bírói hármas azonban nem így gondolta. A végére kipontozták a soproni centereket, és így a CSZKA hatalmas nehézségek árán, sorra dobva a büntetőket megnyerhette a mérkőzést.

Legfrissebb hírek

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
9 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
29 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
8 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája