Kovács Zoli nem lő gólt

Pajor-Gyulai LászlóPajor-Gyulai László
Vágólapra másolva!
2008.11.06. 00:17
Többször is elolvastam Kovács Zoltán exújpesti, jelenleg győri támadó mondatait, de még cseppet sem vagyok biztos benne, hogy értem, amit mond. Ez azonban a kisebbik rossz, attól tartok ugyanis, hogy ha mégis jól értem a vele készült interjút, akkor nagyobb a baj, de legalább nem az én felfogóképességemmel.

Számomra az derül ki, hogy nevezett labdarúgót az Újpest a nyáron elküldte, mint egy kiszolgált obsitost, felbontotta a szerződését, azaz mehet Isten hírével. Ám nem egészen: megállapodást kötött vele, hogy a játékosnak kisebb vagyont kellene fizetnie, ha ebben az életben pályára lép az Újpest ellen, és ez a klub kikötése volt, a csatárnak nem maradt választása, ha még valahol futballozni akart.

A labdarúgó nem árulta el, de nyilván arról lehet szó, a liláknak már nem kellett, közöttük nem léphetne pályára, de ha nem megy bele ebbe a megállapodásba, akkor el sem engedik, és legjobb esetben megsavanyodhatna, mondjuk a tartalékok között.

Sok értelme nincs, mert ha Kovács Zoltán annyira jó, hogy veszélyeztetheti korábbi klubja érdekeit, akkor miért szabadulnak meg tőle? Ha pedig már tényleg megkopott, fogatlan oroszlánná öregedett, akkor arról kell vele szerződni, hogy köteles játszani az Újpest ellen, hiszen az ellenfélnek így csökkennek az esélyei a győzelemre.

Csak találgathatunk az okokat keresve, Kovács Zoltán ennél többet nem akar mondani, a klub vezetője, Joe Böröcz pedig egyetlen szóra sem szeretné méltatni az esetet és a nyilvánosságot. Kár, mert így esélyt sem ad, hogy mégis megértsük a klub indítékait, és ennek híján csak egyet látunk: ha finomak akarunk lenni, akkor az Újpest kikötése nem elegáns.

Ha lényegre törőek: kisszerű és zsarolásízű az ügy.

Kovács Zoltántól elvettek bajnokságonként két meccset. Viszont ott van 249 másik mérkőzés és kereken száz gól – ezekkel örökre beírta magát a klub történelmébe. És ha hozzátesszük a szurkolók rajongását – ki ne hallotta volna az újpesti rigmust: Kovács Zoli, lőj egy gólt! –, nem nehéz megjósolni, a nevetséges szerződés aláírói közül ki marad meg még évek múltán is a lilák híveinek emlékezetében.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik