Felségesen irányított

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2008.11.03. 22:08
Címkék
A világ egyik legerősebb férficsapatát, Horvátországot győzte le (30–28) Eb-selejtezőn a magyar válogatott, amelyet a viborgi Császár Gábor mesterien fogott össze.

A veszprémi csodálatos siker elérésében a magyaroknál főszerep jutott a fiataloknak (Császár Gábor, Putics Barna), valamint újra pompás formában kézilabdázott Gál Gyula, Nagy László és sérüléséig Eklemovics Nikola, a gárda karmestere. Utóbbi helyettesítésére küldte pályára Hajdu János kapitány Császárt, aki kiválóan irányított, s gyorsan felrázta az Eklemovics kiválása miatt egy-két percig megtorpanni látszó magyarokat.

„Azt a tempót kellett tartanunk, amit az álmos kezdés után felvettünk, s amellyel meggátoltuk, hogy a horvátok elhúzzanak – mondta Császár Gábor. – A védekezésünk állt össze nehezebben, ezért vezethetett a szünetig két-három góllal Horvátország. Ellenfelünk támadásban nem okozott meglepetést, a védelmét azonban nehéz volt áttörni. A nagyon jól játszó, három gólt is szerző Eklemovics sérülése és kiválása után kipróbáltunk több taktikai variációt, és rutinos vezéregyéniségeink mellett az igyekvő fiataloknak is sikerült sokat hozzátenniük a hajrában mutatott remek játékunkhoz, a bravúros sikerhez. Nekem is kijött a lépés, de a győzelmet a csapat összefogott, végig kemény munkája eredményezte.”

A viborgi irányító szerint még világraszóló diadalnak is nevezhető az olimpiai (1996, 2004) és világbajnok (2003), Ebezüstérmes (2008) horvátok legyőzése, amely hatalmas lelkierőt adhat a magyaroknak mind az Eb-selejtező eredményes folytatásához (az ötcsapatos csoportból két gárda jut a 2010-es ausztriai Eb-re), mind a januári horvátországi vb-szerepléshez. A csapat legközelebb november 27-én Finnországban szerepel.

Legfrissebb hírek

Csak a rekorddöntő gól hiányzott– az első 100-szorosok, 31. rész, Kenny Dalglish

Képes Sport
2 perce

Paksról érkezett hátvéd Diósgyőrbe – hivatalos

Labdarúgó NB II
13 perce

Furcsa pillanat Miriuta László múltjából: két meccsre belilult a zöld

Labdarúgó NB I
19 perce

Két triplarekorddal indították a japánok a női kosárlabda-világbajnokságot

Kosárlabda
23 perce

A Ferrari hengerelt a monzai nyitányon; a McLaren hátrányban kezdett

F1
41 perce

F1: Pierre Gaslyt újra megfosztották a monacói harmadik helyétől

F1
47 perce

Tenisz: Beviz Lujzával a mezőnyben kezdődik a US Open juniortornája

Utánpótlássport
54 perce

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
58 perce