Eksztázisban üvöltött a végén

2008.11.03. 01:32
Címkék
Lewis Hamilton tavaly hétpontos előnyről elbukta az idényzáró Brazil Nagydíjat Kimi Räikkönennel szemben, az idén viszont Felipe Massa ellenében megnyerte a sorozatot, amelynek legfiatalabb bajnokává vált.

Nem lehet szavakba önteni, amit érzek – mondta Lewis Hamilton. – Itt az egész családom. Értük és az egész éven át rettentő keményen dolgozó csapatért küzdöttem az utolsó kanyarig, és megérte.

Nem volt egyszerű az utolsó három kör, a Sebastian Vettel elleni csatában minden veszni látszott.

Az eső előtt minden nagyon kényelmes volt. A gumik kicsit szemcsésedtek, ami miatt Räikkönentől lemaradtam, de Vettelt így is simán magam mögött tartottam. Az esőben nem akartam kockáztatni, ám Vettel nagyon erőszakos volt, és nem hittem el, hogy ott egy autó, és csak akkor lehetek világbajnok, ha megelőzöm. Esélytelen volt, de Glock mellett elmentünk, és ez csodálatos volt. Istennek köszönhetem ezt a vb-címet.

Tudatták önnel a rádión keresztül, hogy Glock milyen lassú?

Néhány másodperccel azelőtt, hogy utolértük, mondták, hogy Glock meglehet, de nem igazán értettem, mert Vettelt üldöztem, és ő gyorsabb volt nálam. Tudtam, hogy Timo előttem van, és hogy száraz pályára való gumik vannak a kocsiján, de nem hittem el, amikor megláttam. A kanyarból kijövet messze volt, de mintha állt volna a pályán, simán elmentem mellette. Életem legnehezebb versenye volt, majdnem felrobbant a szívem, nem is tudom, hogy voltam képes megőrizni a hidegvéremet, és a pályán tartani az autót.

Milyen érzés volt áthaladni a kockás zászló alatt?

Csak ordítottam, megerősítést kértem, hogy tényleg megvan-e. Az első kanyarban megnyugtattak, eksztázisban voltam.

Egy órája sincs, hogy világbajnok. Milyen érzés?

Most mit mondjak? Hálás vagyok a csapatnak, büszke arra, amit elértünk. A McLarentől óriási lehetőséget kaptam, megváltoztatta az életemet, és örülök, hogy vissza tudtam adni valamit a bizalomból.

Különös, hogy a korábbi versenyeken, ha eleredt az eső, a legjobb volt a mezőnyben, most viszont könnyen támadhatóvá vált.

A kocsi egyre rosszabb és rosszabb lett a versenyen, és a végén már csak a célba érésre összpontosítottam. Vettel nem könnyű ellenfél, a gumik nagyon rossz állapotban voltak, el sem fékeztem magam, egyszerűen csak lecsúsztam az ívről, amikor megelőzött.

Mit jelent önnek, hogy Brazíliában szerezte meg a világbajnoki címet?

Nagyon különleges az élmény, Ayrton Senna szülőföldjén minden nagyon speciális. Hátborzongató ez a helyszín, csodálatos.

Sírt?

Igen. Nagyon sok volt az érzelem és a szenvedély ezen a délutánon, és úgy látom, nem csak az én lelkemet viselték meg a történtek. Nagyon büszke vagyok a csapatra és a családomra.

Lewis Hamiltonról bővebben a 20. oldalon olvashatnak

Legfrissebb hírek

Fradiváros: az FTC utóellenőrzési kérelmekkel fordult a sportért felelős Belügyminisztériumhoz

Labdarúgó NB I
4 perce

Kiss Ágnes négy aranyérmet szerzett a kajak-kenu ob-n

Kajak-kenu
15 perce

Visszavonult Jonathan Brownlee olimpiai és hatszoros világbajnok triatlonos

Egyéb egyéni
23 perce

Korai Szpari-gólra korai angyalföldi válasz – Vasas–Nyíregyháza az NB I-ben

Labdarúgó NB I
25 perce

Ki hitte volna? A 152 millió euróért vásárló PSG hatalmas plusszal zárta a nyarat

Francia labdarúgás
36 perce

Videó: hány MJ-dalcímet szőtt mondandójába a Southend edzője?

Angol labdarúgás
38 perce

Fél évszázad az optika mögött – Zádor Péter fókuszban

Képes Sport
1 órája

Cselgáncs: Kiss Szabolcs a negyeddöntőig jutott a junior Eb-n

Utánpótlássport
1 órája