Nyertek és előztek

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
2008.10.20. 03:23
Címkék

A néhány héttel ezelőtt lefu tottnak hitt bajnokság újra kezd élessé válni. A címvédő Lyon legutóbbi rennes-i veresége után ezúttal saját pályáján döntetlent játszott, és nemrég még ötpontos előnye lapzártánk után akár (a Marseille sikere esetén) egypontosra is olvadhatott.

Claude Puel, a Lyon nyáron kinevezett edzője saját bőrén tapasztalhatta, milyen jó munkát végzett Lille-ben az elmúlt hat év során. A szívósan küzdő vendégek – akik az előző öt fordulóból négyet győzelemmel zártak – kétszer is előnybe kerültek a bajnok otthonában, és az OL-nek mindkétszer szüksége volt némi szerencsére az egyenlítéshez. Jérémy Toulalan eltiltás miatt hiányzott a bajnokcsapat soraiból, a góllövőlistát vezető Karim Benzema csak az utolsó fél órára kapott feladatot (kedden BLmeccs Bukarestben), ellenben Fabio Grosso felépült sérüléséből – és végül az ő kapáslövése eredményezte a pontszerzést. Az OL előnye akár teljesen elfogyhatott volna, csakhogy ehhez az eddigi második helyezett Toulouse-nak kellett volna megnyernie a garonne-i derbit; ezzel szemben a Bordeaux nyerte meg, amely – jobb gólkülönbsége révén – meg is előzte vetélytársát. A Girondins immár szokás szerint a kiváló formában lévő Yoann Gourcuffnek köszönhette a jó eredményt: a Milantól kölcsönkapott középpályás a második gólban is benne volt, de az első (és a lövés előtt bemutatott zseniális csele) miatt ünnepelték felállva, Zinedine Zidane-t emlegetve hajrábeli lecserélésekor.

„Nem baj, hogy mostanában csupa szépet és jót írnak, beszélnek rólam, de… Szóval éppen az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy ne figyeljek a dicsérő szavakra, mert az ilyesmi általában összezavarja a futballistákat. Csak az számít, hogy a saját kis közösségemben jól érezzem magam. Ez egyelőre így van” – értékelte helyzetét a francia válogatottban is egyre inkább meghatározó embernek számító fiatal játékos.

Három érdekesség a többi pályáról: a soros Cote d’Azur-i derbi megnyerésével a Nice tovább nyújtotta 1996 óta (!) íródó monacói veretlenségi sorozatát; a szeptember elején kinevezett új edző, Élie Baup csodát tett az újonc Nantes-tal – a rosszul rajtoló „kanárik” négy forduló során háromszor nyertek; a Paris Saint-Germain a szünetben megint vesztésre állt a Lorient ellen, de végül fordított – azaz az egymást követő harmadik évben már nem engedte győztesen hazatérni mumusát.

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: Pethő Ákos marad a DEAC vezetőedzője

Kosárlabda
1 perce

Férfi röpi: negyedikként zárták a magyarok a MEVZA-tornát

Röplabda
4 perce

Itt az első bombameglepetés: szabadkártyás ellenfél ejtette ki Fritzet a Roland Garroson

Tenisz
16 perce

Real Madrid: elfogadták a kihívó jelöltségét, szavazás dönt Florentino Pérez sorsáról

Spanyol labdarúgás
28 perce

Giro: lefejelte (!) ellenfelét, kizárták az olasz bringást

Kerékpár
31 perce

Serie A: Antonio Conte győzelemmel búcsúzott, második lett a Napoli

Olasz labdarúgás
51 perce

Negyedik helyen zárt a magyar válogatott a socca Eb-n

Minden más foci
1 órája

Nemzetközi díjugrató verseny: Szuhai Rodrigó nyerte a nagydíjat

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik