Niko mer nagyot álmodni

2008.10.17. 01:09
Címkék

Ha valaki nem jártas a kardvívás világában, joggal hihetné, a nem túl acélos olimpiai szereplés után görög tehetséget honosítottunk. Aki viszont otthonosan mozog a pástok között, tudja, Iliász Nikolász születésétől fogva magyar. Csak novemberben ünnepli 17. születésnapját, legutóbb első éves juniorként Sosnowiecben nyert Világkupaversenyt. Ő a junior-világranglista vezetője, csapatban világbajnoki 1., Eb-2. Az idén ősztől mindent a vívásnak rendel alá, mert a Baár-Madas gimnázium 10. osztályos diákja magántanulóként folytatja tanulmányait.

Niko – társai csak így szólítják – kosárlabdázott, teniszezett és futballozott, de nem ragadt meg egyik sportágnál sem. Mígnem egykori tőrvívó nagymamája tízévesen levitte a Vasasba vívóedzésre. Egyértelmű volt, hogy ő is tőröző lesz, de Gerevich György azonnal „elhappolta”, mondván: ebből a gyerekből kardozót nevel. A nyáron elhunyt zseniális mesternek igaza lett, Iliász a már felnőttek között is világbajnok Szilágyi Áron mellett a magyar kardvívás nagy reménysége. A Vasas sportolója, a Segíthetek? Mol tehetségtámogató program idei pályázatának nyertese klubtársát, Nemcsik Zsoltot tekinti példaképének mind szakmailag, mind emberileg.

Niko a 2004-es gyermekbajnokságon elért harmadik helye után érezte úgy, hogy „lesz belőle valaki”, ám mestere, a szeretett Gerevich Gyuri bácsi nyáron bekövetkezett halála lelki törést okozott. Noha úgy érzi, érzelmileg pótolhatatlan veszteség érte, igyekezett feldolgozni a történteket, a munkába vetette magát. A terápia jót tett, ennek is eredménye a lengyelországi bravúr, amelyben már elévülhetetlen érdemeket szerzett az új mester, Somlai Béla. A kiváló fizikai képességű Iliász azt emeli ki, hogy Somlai a technikai repertoárját fejleszti. Noha a felgyorsult vívásban a technika háttérbe szorul, a több támadási variáció előnyt jelenthet, arról nem beszélve, hogy a tarsolyból elő lehet húzni egy-egy meglepő támadásindítást – így az olimpián tapasztalt videózás ellenére sem válik a vívó kiismerhetővé. A fiatal sportoló előtt hegyekben állnak a feladatok: novemberben Amszterdamban junior Eb lesz, jövő áprilisban pedig a belfasti junior-világbajnokságon kell bizonyítania. „A csapatot meg kell nyerni, egyéniben pedig a négy közé várom magam. Ez jó előjel, mert a lengyelországi Világkupa-versenynek is így vágtam neki. S ami talán a legfontosabb, szeretnék bekerülni a felnőttválogatottba” – mondta Iliász egy szuszra terveiről. A távlati célokkal kapcsolatban pedig mer nagyot álmodni: „Szeretnék olimpiai bajnok lenni!”

Legfrissebb hírek

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
2 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
2 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
2 órája

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
3 órája

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
4 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
4 órája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája