24 ÓRA

2008.10.17. 01:09
Címkék

Jedrzejczak nem jön Jedrzejczak nem jön

ÚSZÁS. Bár a magyar szövetség hivatalosan még nem értesítette a lengyelt, biztosra vehető, hogy a 200 méter pillangó olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, a lengyel Otylia Jedrzejczak nem Turi Györgynél folytatja pályafutását. Az ok: a Kőbánya SC vezetőedzője a jövőben is magyar tanítványaival kíván foglalkozni.

Nyilvános elnöki értékelés

PARASPORTOK. Olimpiaértékelő sajtótájékoztatón Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, az úszók kivételével, csalódást keltőnek minősítette a pekingi szereplést, az okok között az általa már lapunkban is szóvá tett pénzhiány mellett a sportdiplomáciai és az egészségügyi háttér hiányát említette.

Tíz gyanús minta

DOPPING. A pekingi olimpia idején levett vizeletminták közül körülbelül tíznek az elemzése gyanús eredményt hozott, ugyanakkor nem lehet egyértelműen kijelenteni velük kapcsolatban, hogy doppingolás történt. Ezt a francia hírügynökség kérdésére válaszolva mondta Patrick Schamasch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság orvosi bizottságának vezetője.

Búcsú három évtized után

KÉZILABDA. A nyugdíjba vonuló Perjámosi Sándornak, a Dunaferr SE ügyvezető elnökének (aki 31 évig szolgálta Dunaújváros sportját) megköszönte kiemelkedő munkáját Kamuti Jenő, a MOB főtitkára és Pazár Sándor, az SOSZ alelnöke.

Vége Hetler szezonjának?

JÉGKORONG. Porckorongsérvvel küzd Hetler Ádám, az Újpest bekkje. A hetek óta fájdalomcsillapítókkal játszó 25 éves hátvéd legalább két-három hetet kénytelen kihagyni, így a pénteki, Fradi elleni derbin sem játszhat. A jövő heti MRI-vizsgálattól függően akár műtétre is szükség lehet, ami véget vetne a szezonjának.

Walker helyett Booker

KOSÁRLABDA. A Közép-európai Ligában két sikerrel rajtolt a Marso-Vagép NYKK gárdája, de az amerikai Sean Walker nem győzte meg a klub menedzsmentjét arról, hogy ő lehet a megoldás a kettes, illetve olykor az egyes posztra. A játékostól elköszöntek, helyére pedig máris megérkezett honfitársa, a 25 esztendős Roy Booker, aki szerepelt már a holland és legutóbb a német bajnokságban is.

Legfrissebb hírek

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
58 perce

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
1 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
1 órája

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
2 órája

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
2 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
3 órája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája