24 ÓRA

2008.10.17. 01:09
Címkék

Lambiel befejezi Lambiel befejezi

MŰKORCSOLYA. Sérülése miatt befejezi a versenyzést, s a jövőben csak bemutatókon vesz részt Stéphane Lambiel, a svájciak 23 esztendős kétszeres világbajnok, olimpiai ezüstérmes sportolója.

Teljes a mezőny

ASZTALITENISZ. A selejtezők végeztével Nagy Krisztián, Zombori Dávid, Simon Ferenc, illetve Szvitacs Alexa, Madarász Dóra és Ambrus Krisztina részvételével teljessé vált a december 2-án és 3-án a Marczibányi téren sorra kerülő Top 12-bajnokság mezőnye.

A Szombathely a KEK-ben

SAKK. A magyar bajnoki 4. csapat, a Haladás indul a pénteken Kallitheában rajtoló KEK-ben. A dobogó első három helyén végző Zalaegerszeg, Nagykanizsa és Paks anyagi okok miatt nem vállalta a szereplést.

Federer rekordot döntött

TENISZ. A volt világelső Roger Federer megdöntötte amerikai elődje, Pete Sampras rekordját az ATP-nél: a svájci klasszis eddig 43 300 847 dollárt keresett. A 2003-ban visszavonuló Sampras karrierje során összesen 43 280 489 dollárral gazdagodott.

Se verseny, se közvetítés

KERÉKPÁR. A sorozatos doppingbotrányok miatt a szervezők lemondták a 2009-es Német körverseny megrendezését, mondván, a jelenlegi helyzetben nem lehet anyagilag sikeres viadalt rendezni. A doppingügyek miatt a német közszolgálati ARD és ZDF televízió bejelentette: nem közvetíti a 2009-es Tour de France-t.

Legfrissebb hírek

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
58 perce

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
1 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
1 órája

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
2 órája

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
2 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
3 órája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája