MEGMONDOM A MAGAMÉT...

2008.10.16. 03:45
Címkék
Fehér Csaba, a holland NAC Breda légiósa pontosan tudja, milyen nehéz manapság Máltán sikeresnek lenni, hiszen tagja volt annak a válogatottnak, amelyik két éve 2–1-re kikapott a szigetországban. A védő úgy véli, hogy a mostani győzelem igen értékes, nemzeti együttesünk ezzel a sikerrel ott maradt vb-csoportja élmezőnyében.

Ha rövid időn belül két meccset is játszik egy csapat, nem lehet különválasztani a találkozókat. Az mindenképpen örömteli, hogy a válogatott elbírta a nyomást, és kivívta a két kötelező győzelmet, néhány nap leforgása alatt hat fontos pontot szerzett. Ezzel a két sikerrel visszaszállt a továbbjutásért zajló versengésbe. Ráadásul a következő két körben ismét a most legyőzött csapatokkal találkozunk, és Máltát otthon mindenképpen le kell győznünk, Albánia ellen pedig szükség lesz az első bravúrra. Jó úton jár a magyar válogatott, de a dánokkal szemben elveszített két pont még hiányozhat. Egyébként ha az elmúlt két év nem az ész nélküli fiatalítással telt volna, most előrébb tartanánk. Biztosra veszem, hogy Málta ebben a sorozatban is produkál majd meglepő eredményt, mint két éve is, de az is biztos, hogy nem ellenünk.”

Legfrissebb hírek

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
4 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
4 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
5 órája

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
5 órája

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
6 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
6 órája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája