MEGMONDOM A MAGAMÉT...

A mi időnkben minden más volt, évente volt egy nagy világverseny, és arra készültünk. Vagyis egyik évben az Európa-bajnokságra, a következőben a világbajnokságra, aztán az olimpiára, végül az Európa-kupára. Mindez persze nem jelenti azt, hogy év közben ne rendeztek volna nemzetközi viadalokat, és ott volt az országos bajnokság is, ám a csúcsformát mindig a világversenyekre időzítettük. Fogalmam sincs, hogyan lehet egy évben többször csúcsformába kerülni, de ezt az edzők nyilvánvalóan tudják. Azt is látni kell, hogy a sportoló a saját bőrét viszi ilyenkor a vásárra – mindkét értelemben. Egyrészt a szervezetét terheli a majdnem folyamatos munkával, másrészt viszont számára egyáltalán nem mindegy, hogyan szerepel ezeken a eseményeken. Ugyanakkor az is igaz, hogy a sportolókat nagyon is feldobja egy-egy nagyobb világverseny, hiszen ott a lehetőség számára, hogy érmeket gyűjtsön. Azt sem szabad persze elfelejtenünk, hogy ma már a legtöbb sportágban meghatározó szerephez jutottak a szponzorok, nekik pedig természetesen az a fontos, hogy a nagy nevek is ott legyenek az indulók között. Régen ez is másként volt, ma már a pénz bizony sok mindent meghatároz. Lehet ez ellen tiltakozni, ám a megállapítást nemigen lehet cáfolni.