Ismételni, de csak a felét

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
2008.10.14. 00:38
Címkék

A szombati ellenfélnél (Német ország, 1–2) jóval könnyebb vetélytárs vár az orosz válogatottra szerdán – ítélhetnénk első ránézésre, csakhogy Finnország már korántsem tartozik a kézlegyintéssel elintézhető csapatok közé. A legutóbbi Eb-selejtezősorozatban szinte végig a továbbjutásért versengett, a mostani kiírásban még veretlen, és jó ideje jellemzője, hogy alig kap gólt (a legutóbbi tíz tétmérkőzésen összesen hétszer került a labda a hálójába). Azaz kemény teszt vár a nyári Európa-bajnokságon megcsodált, ám mostanság nem teljes kapacitással működő orosz támadógépezetre.

Guus Hiddink, a szbornaja szövetségi kapitánya a moszkvai Szport Ekszpressznek adott interjújában elismerte, hogy a fontos mérkőzéseket szokásosan követő éjszakai virrasztása során ezúttal a támadójátékon morfondírozott a legtöbbet. Pontosabban azon, miért sikeredett felemásra a dortmundi mérkőzés.

„Az első félidőben túlságosan hátrahúzódtunk, mondtam is a fiúknak, úgy futballoztak, mint a régi időkben. Átengedték a területet a németeknek, akik kihasználták a lehetőséget – elemzett a kapitány. – A szünet után viszont az idei legszebb meccseinket idéztük, és ne felejtsék el, nem akárki ellen és nem akárhol tettük ezt! Egyetértek játékosaimmal, akik szerint nemhogy a döntetlent, de a győzelmet is megérdemeltük volna. Egyértelműen több helyzetünk volt, mint a németeknek.”

A 61 éves holland szakember úgy véli, a második félidőben látott játék elegendő lesz a finnek ellen; a kezdőcsapat némi – egyelőre nem részletezett – frissítésével igyekszik elérni, hogy a támadások az első perctől kezdve gördülékenyek legyenek.

Ha valaki nem maradhat ki, az nyilvánvalóan Andrej Arsavin; rendszerint az ő ösztönös paszszain és beindulásain múlik, hogy a sok futással működtetett séma megtelik-e tartalommal. A Zenit támadójának természetesen hiányérzete van a „felesleges” – vagyis pontokban nem megtérülő – szombati energiabefektetés miatt, a kérdés csak az, hogy ez motiváltabbá vagy idegesebbé teszi őt. Egyelőre a bölcsesség beszél belőle.

„Ahogyan múlik az idő, úgy merülnek majd feledésbe a dortmundi meccs részletei, fölényünk és kihagyott helyzeteink, és marad csupán a kellemetlen eredmény. Szóval semmi értelme a kihagyott helyzeteken és a balszerencsén merengeni, oda kell figyelni a következő alkalomra, és berúgni a helyzeteket. A megszerezhető pontok számolgatására sem szabad energiát pocsékolni. Csak a futballra” – mondta a játékmester. Szerinte azzal sem tanácsos foglalkozni, amit a sajtó ír a csapatról, mert zavart kelthet a fejekben.

Keresve sem találhatnánk jobb végszót.

Legfrissebb hírek

Ilja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
10 perce

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
15 perce

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
18 perce

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
45 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
1 órája

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
1 órája

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
1 órája

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
1 órája