Pepével, bors nélkül

Vágólapra másolva!
2008.10.12. 02:00
Címkék

Mielőtt szót ejtenénk a Bul gária–Olaszország mérkőzésről, talán nem árt, ha röviden bemutatjuk Simone Pepét.

Hogy kicsodát? – kérdezhetik egyesek, és tudatlanságukért nem lehet hibáztatni őket. Merthogy az Udinese futballistáját szombat estig Olaszországon kívül vajmi kevesen ismerték, a kisebb itáliai klubokban és a korosztályos válogatottakban elért eredményeiről szinte csak a bennfentesek szerezhettek tudomást. Marcello Lippi szövetségi kapitány azonban gondoskodott arról, hogy megtanulja a világ a 25 éves szélső nevét: nem csak hogy behívta a válogatott keretébe, de Szófiában egyenesen a kezdők közé jelölte. Az indoklás? „Egy kis bors jót tesz a csapatnak.”

A tréfálkozás azonban nem csak arra vonatkozott, hogy „pepe” az olasz nyelvben az említett fűszert jelenti, az udinei labdarúgó jelenlététől a szakember valóban a hangulat hevítését, a „csípést” várta. Egyesületénél nemes egyszerűséggel „Fecsegőnek” becézik a nagyszájú játékost, aki a meccs előtti sajtóbeszélgetéseken is bizonyította, nem pirul el, ha nagyszámú hallgatóság előtt kell megszólalnia.

A találkozónak azonban sem az első válogatottságát ünneplő Pepe, sem a pályán lévő másik huszonegy labdarúgó nem tudott ízt adni, az első félidő kifejezetten eseménytelen játékot hozott, és gyakorlatilag helyzet nélkül telt el. Bár némileg élénkült a mérkőzés, gyökeres változás a szünet után sem történt, így a 0–0-s végeredmény ismeretében át kell fogalmaznunk Lippi mondását: egy kis bors jót tett volna a csapatoknak!

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
1 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
2 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
2 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
2 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik