Furcsa mesterhármas

2008.10.12. 02:00
Címkék
Nem született gól a svéd–portugál csoportrangadón, míg Dánia simán megverte Máltát, és az albánok vereségét kihasználva az élre állt.

Már az első félidőben kiderült, tényleg Zlatan Ibrahimovic a Svédország–Portugália mérkőzés egyik kulcsembere, csak nem abban az értelemben, ahogyan arra a többség számított. Az Internazionale szólistának tartott zsenije ugyanis bizonyította, képes a csapat szolgálatába állni, a megszokottnál sokkal visszavontabban futballozott, rengeteget dolgozott, a reménybeli befejezés lehetőségét pedig átengedte Johan Elmandernek. Az elképzelés nem volt rossz, a 13, 25, 38 hármas a svéd gólpercek számát is jelezhetné, de gyorsan kiderült, hogy ezek „helyzetkihagyási mesterhármas” elemei. A Bolton csatára rendre fejjel veszélyeztetett – és rendre tévesztett.

A svédek elsősorban abból húztak hasznot, hogy megfojtották a portugálok támadásépítését. A vendégek futballján érződött Maniche és Deco hiánya, márpedig ők értenek a támadáshoz, a kezdőbe kerülő Joao Moutinho, Fernando Meira, Raúl Meireles trióról viszont nem mondható el ugyanez. Súlyosbította a helyzetet Cristiano Ronaldo rossz formája vagy felfogása – kinek hogy tetszik. Percekre eltűnt a mezőnyben, ha meg előkerült, még egyénieskedésre sem futotta erejéből, sokkal inkább szabadulni akart a labdától, és főleg Nanit próbálta alibipasszokkal megjátszani.

Vélhetően Carlos Queiróz szövetségi kapitány is elbeszélgetett az Aranylabda egyik várományosával, a folytatásban ugyanis már akadt néhány figyelemre méltó mozdulata. Bár az estéjére jellemző, hogy a legnagyobb portugál helyzet nem előtte adódott, hanem csak ő készítette elő. Beadása után azonban a svédek úrrá lettek a kalamajkán, és mentettek. A manchesteri a későbbiekben – Ricardo Quaresma beszállása után – már centerként próbálta riogatni Andreas Isakssont, ugyanolyan hatásfokkal, mint előtte szélsőként.

A svédek ásza, Ibrahimovic viszont sokkal közelebb járt a gólszerzéshez, miután a 77. percben útjára küldött egy föld-levegő rakétát. A Rasunda Stadionban sokan már gólt kiáltottak, ám Quim kapus reflexmozdulattal hárított.

A gól nélküli döntetlennel mindkét csapat előrelépett a tabellán, Svédország a második, Portugália a harmadik helyre jött fel, míg az élre Dánia ugrott, amely a papírformának megfelelően 3–0-ra verte meg Máltát.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
4 perce

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
4 perce

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
12 perce

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
12 perce

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
25 perce

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
33 perce

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, hat gólt kapott a Villarreal a PSG-től

Bajnokok Ligája
38 perce

A megismételt büntetőből lőtt találat új erőt adott, a United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
38 perce