Az utolsó varázslat

Gyakorlatilag mindenki erre várt. Ütögethetett a Papp László Sportarénában argentin salakpályás veretlenségi csúcstartó, francia Davis-kupa-hérosz vagy a horvátok örökös közönségkedvence, egy Björn Borg–John McEnroe összecsapáshoz képest az ő jelenlétük smafu. Ahogy nagyjából bárki másé is az lenne…

A versenyszerű szeniortenisztől a torna után búcsúzó svéd legenda már a második labdamenetben könnyfakasztóan okos röptével szerzett pontot, és ellenfelének is voltak gyönyörű elütései, amelyek mellett az amerikai kemény szerváiból és riválisa apróbb hibáiból is élt. Természetesen nem ő lett volna, ha védjegyszerű apróbb, majd nagyobb dühöngései elmaradnak, a közönség pedig vevő volt a cirkuszra; mondjon bárki még egy olyan teniszezőt, akit hosszasan tapsolnak azért, mert jó egy percig szúrósan nézi az oldalvonalat meg a vonalbírót…

McEnroe ezzel együtt spórolt a színházzal – ha másból nem látszott volna, ebből akkor is tudni lehetett, micsoda presztízscsata ez. Nem wimbledoni vagy US Open-bajnokságért vívták ugyan, mint fénykorukbeli 14 meccsükből négyet (köztük minden idők egyik legjobb találkozóját, a döntő szettben 8:6-os Borg-sikert hozó londoni ütközetet 1980-ban), de minden menetet véresen komolyan vettek. Borgnak csak a szerváival volt gondja (persze nem adogathatott akárhogy, mivel McEnroe kivégezte a kicsit is erőtlen labdákat), amire rá is ment a 6:4-gyel záruló első szett – bár a svédnek lett volna esélye visszavenni a 3:3-nál elvesztett adogatójátékot. A második játszmára újított is: olyan elütésekkel variált, amilyenekre nagyon kevesen képesek (pláne ötven fölött), és szemkápráztató ritörnökkel ölte meg McEnroe óriási szerváit.

De a meccsben nem is ezek a pillanatok voltak a legszebbek, hanem maga a tény, hogy a két sztár szinte minden mozdulatából sütött a zsenialitás. Végre nem arról szólt a játék, amiről a legtöbb meccsen manapság (azaz hogy ki tud több kilométert lefutni az alapvonalon), hanem a fineszes megoldásokról, a tökéletesen időzített oldalváltásokról, a váratlan elütésekről – hogy hajszálpontosan, korukhoz képest keményen ütöttek, és sok nehéz labdát befutottak, az csak a kiindulási alap volt. Nem maga a cél – csak eszköz a gyönyörű teniszhez.

A második szettet egyébként az egyre kevesebbet hibázó Borg nyerte meg, a győzelemről döntő rövidített játék pedig már valóban a két legenda legnagyobb összecsapásait idézte, így az elején még néha el-elbambuló nézők is tűkön ülve követtek minden labdamenetet – 8–8 után azonban Borg két megingása éppen elég volt ahhoz, hogy McEnroe behúzza a mérkőzést, majd a két korszakos egyéniség összeölelkezzen a hálónál – hiányozni fognak egymásnak.