Százmilliót érő győzelem

K. A.K. A.
Vágólapra másolva!
2008.10.06. 02:46
Címkék

„Kick-off – Fiatalok a pályán!” elnevezéssel ünnepélyes megnyitót tartott vasárnap Szombathelyen a Burgenlandi Labdarúgó-szövetség, valamint az Illés Béla Futballakadémiát működtető alapítvány. Három esztendővel ezelőtt a két szervezet úgy határozott, közösen neveznek a Váti Kht. által kiírt pályázaton. A beadott huszonhét pályamű közül a júliusi elbírálás során csak négyet fogadott el a bizottság, ezek közül az egyik nyertes az Illés Sport Alapítvány és a burgenlandi szövetség lett.

Az elnyert támogatás összesen 400 ezer euró (mintegy százmillió forint), amelyből a magyar partner 240 ezret (60 millió forintot), az osztrák pedig 160 ezret (40 millió forintot) kap. Az együttműködés célja a határon túli kapcsolatok javítása az oktatás és természetesen a futball területén. A projekt keretében a két partner közös edzőtáborokat, valamint tornákat szervez az U13–U17-es korosztály számára, ám ugyanennyire fontos hangsúlyozni, hogy részt vesz az edzők szakmai továbbképzésében is. A támogatás sportsorvosi és teljesítménymérő eszközök vásárlását is lehetővé teszi. A felek már most jelentős beruházásokba kezdtek, amelyek az utánpótlás-nevelés fejlesztését szolgálják.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
4 perce

Los Angeles 2028: csak az utolsó meccseket rendezik a központi helyszínen a futballtornán

Egyéb egyéni
21 perce

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
23 perce

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
44 perce

Szalontay az országos csúcsa után az első fordulóban búcsúzott sprintben a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
1 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
1 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
1 órája

Geri Ádám elárulta, mi a Kassa célja a tavaszi szezonban

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik