Mivel alig telt el húsz perc a Győr elleni idegenbeli vereségünk óta, nem szeretnék elhamarkodottan véleményt formálni. Azt hiszem, még nagyon sokáig a találkozó hatása alatt leszek, rengeteg gondolat kavarog a fejemben. Viszont biztosra vehető, hogy hétfőn kérdéseket teszek fel, és nem csupán a labdarúgóknak, hanem a szakmai stáb tagjainak is. Nem tudom megérteni, miképpen veszíthetünk el egy mérkőzést úgy, hogy hetven percig emberelőnyben játszunk. A másik, ami hirtelen eszembe jut: mi az oka annak, hogy – és ezt bizony már nem először tapasztalom! – a kezdőcsapatban pályára lépő futballisták közül öten, de olykor hatan is formán kívül játszanak. Azt gondolom, hogy ezek a felvetések mindenképpen a csapat szakmai munkájához kapcsolódnak. És most már válaszokat várok a kérdéseimre!