Győzelmet várunk a rajton a mieinktől

DONÁT TAMÁS, SIMON JÓZSEFDONÁT TAMÁS, SIMON JÓZSEF
2008.10.05. 00:54
Címkék
A két magyar férfi kézilabda BL-résztvevő gárda, az MKB Veszprém és a Pick-Szeged vasárnap megkezdi csoportmérkőzéseit. A bajnok veszprémiek legnagyobb vetélytársukat, a német Flensburgot fogadják, a szegediek a lengyel Plock vendégei lesznek.

Mindkét magyar együttestől el várható, hogy győzelemmel kezdje a BL-idényt, s az is, hogy a 32 együttest felvonultató főtáblán négycsapatos csoportjában a továbbjutást jelentő első vagy második helyen végezzen, s ezzel bekerüljön az új lebonyolítási rend szerinti középdöntő csoportjaiba (négy négycsapatos csoport). Erre mind a KEKgyőztes MKB Veszprém, mind a Pick-Szeged képes, hiszen klasszisjátékosok sorát vonultatja fel, akikkel megőrizheti pozícióját az európai elitben.

A veszprémiek az európai Szuperkupa megrendezésével és a döntőbe jutással hangoltak a BL-csatákra. A Veszprém Arénában a fináléban kikaptak ugyan a BL-címvédő Ciudad Realtól, ám a kétnapos viadalon megmutatták, hogy alaposan felkészültek az évadra, a világ legerősebb csapatának is méltó ellenfelei voltak. Mocsai Lajos edző és segítője, Csoknyai István (a folyosói hírek szerint Kolics Jánossal és/vagy Vladan Maticcsal együtt Hajdu János szövetségi kapitány egyik segítője lehet a válogatottnál) sem volt elégedetlen az MKB formájával és teljesítményével, csupán annyit jegyeztek meg, hogy a legforróbb légkörű tétmeccseken nem csupán a hajráig, hanem hatvan percig kell maximumot nyújtani.

A hazaiaknál Iváncsik Gergő (kéztörés) vasárnap még nem szerepelhet, de elmondta, hogy gyorsan gyógyul, s egy-két héten belül elkezdi a kézilabdás edzéseket.

A többségében svéd, dán, norvég és izlandi játékosokkal felálló Flensburg teljes keretével érkezik, sérültje nincs. A klubból a nyáron Hamburgba távozott két meghatározó egyéniség, Blazenko Lackovic és Marcin Lijewski, akiknek a hiányát a montenegrói Alen Muratoviccsal, a dán Lasse Boesennel és a svéd Oscar Carlénnel igyekeztek pótolni. Utóbbi az egykori legendás svéd klasszis, Per Carlén fia (az apa a Flensburg másodedzője). A Bundesligában most harmadik helyen álló gárda egykori csapatkapitánya, a jobbszélső Sören Stryger befejezte a profi sportolást.

A Pick-Szeged a bajnokság előtt erős ellenfelekkel vívott tesztmérkőzéseken, valamint a bajnoki csatákban gyakorolt a BL-nyitányra. Keretében nem történt jelentős változás, mert a klub vezérkara és Vladan Matics is töretlenül bízik a korábbi sikereket (MK-győzelem, bajnoki ezüstérem) kiharcoló, egységes csapatot alkotó nemzetközi klasszisokban.

A lengyel Plock elleni felkészülést segítették a frissen beszerzett videók, amelyek alapján feltérképezték az egyre erősebb lengyel bajnokságban egyeduralkodó, rutinos gárdát.

A szegedieknél sérülés miatt senki sem hagyja ki a plocki mérkőzést, de a héten Krivokapics Miloradnak a térde, Puljezevics Nenadnak pedig a bokája fájt, több játékos pedig megfázással, lázzal bajlódott. A Pick szombaton Varsón keresztül érkezett meg Plockba, s este már a mérkőzés helyszínén gyakorolt.

A veszprémi mérkőzés 17.15 órakor, a plocki 19 órakor kezdődik (tv: mindkettőt a Viasat3 közvetíti).

Legfrissebb hírek

„Nem hiszem el, hogy ez nem piros lap és tizenegyes” – Flick kiakadt Kovács István döntésétől

Bajnokok Ligája
17 perce

Harc a jegyekért a budapesti BL-döntőre

Bajnokok Ligája
26 perce

Alacsony fiúból ragyogó csatár – 70 éves lett Esterházy Márton

Magyar válogatott
34 perce

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
6 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
7 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
7 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
7 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
7 órája
Ezek is érdekelhetik