Feltartóztathatatlanul

AMLER ZOLTÁNAMLER ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2008.09.29. 01:08
Címkék
Negyedik meccsén is nyert a Volán: ezúttal a Villachot győzte le.

„Szuper.” Az edző, Ted Sator döntött, a negyedik meccset is Szuper Levente kapta. A másik világbajnok kapus, szapporói hős, Hetényi Zoltán finoman fogalmazva csalódottan ült le a kispadra strigulázni, mindazonáltal a válogatott társ teljesítményét látva elismerő bólintás volt az újabb reakció. Szuper Levente ugyanis ezúttal is megmutatta, a liga egyik, ha nem a legjobb kapusa. Az első harmadban egy rendkívül peches gólon, lecsorgó korongon kívül mindent fogott, a tizennégy védés minimum fele a bravúr kategóriába tartozott. Miután az ezúttal is felettébb agilis Kovács Csaba révén a Volán is szerzett még a menet elején négy a négy ellen egy „mákos” gólt, 1–1-gyel indult a középső harmad.

És 2–1-gyel zárult. A Villach hiába játszott egymás után többször is emberelőnyben, a fehérváriak hősies védekezése, no és Szuper védései tartották az eredményt. Majd miután elcserélték magukat a vendégek, „ördögi” percek következtek – sikerült hamar felállni, nyomást gyakorolni, majd gólt is ütni: Tokaji Viktor lövésébe a kapu előtt Horváth András szúrt bele.

A harmadik menetet is két emberhátránnyal kezdte a házigazda, jött is a gól. A Volán-gól! Miután Szuper lélegzetelállítóan védte Jonathan Ferland lövését, ismétlését, Palkovics Krisztián indult meg a koronggal, passzolt keresztbe Ocskay Gáborhoz, akinek „csak” be kellett lőnie a ziccert. Belőtte. A Villach még jobban felpörgött, Ferland szépített is, és a győzelemre is megvolt az esélye. Kovácsot magas bottal való játék miatt 2+2 percre állították ki, majd közben Blake Forsythot is a büntetőpadra ültették a közönség által megutált játékvezetők. Azért mégsem kellett volna őket dobozos sörrel leönteni, majd öngyújtóval megdobálni… Már csak azért sem, mert ennek súlyos következményei lehetnek!

A negyedik diadalról is elmondható ez (a hátrányt emberfeletti küzdelemmel védekezték ki), mindazonáltal a fehérvári vezetők a győzelmi prémiumot – mondani sem kell – szívesebben fizetik ki…

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
2 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
2 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
2 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
2 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
3 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
3 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
4 órája
Ezek is érdekelhetik