1961, VVK-döntő1961, VVK-döntő
Az előző évi olimpia központi helyszíne 1961-ben sem maradt jelentős sportesemény nélkül – ehhez azonban a Roma sikere kellett. A fővárosi csapat bejutott az UEFA-kupa elődjének tekinthető (ám az európai szövetség által hivatalosan nem annak tekintett) Vásárvárosok Kupája döntőjébe, ahol az Angliában elért 2:2es döntetlen után az októberi visszavágón hatvanezer néző előtt 2:0-ra legyőzte a Birmingham Cityt. A korábban az Újpesti Dózsát is búcsúztató birminghamiek így két éven belül kétszer bukták el a VVK-döntőt, az előző kiírásban a Barcelona ütötte el őket a bravúrtól. Érdekesség, hogy a római találkozón Fabio Cudicini, a Chelsea-cserekapus Carlo Cudicini édesapja védte az olaszok kapuját.
1977, BEK-döntő
A római mérkőzés mérföldkő volt az angol klubfutball történetében, a Liverpool BEK-győzelme egy új korszak hajnalát jelentette. Korábban spanyol, portugál, olasz, holland és német uralom jellemezte a legrangosabb klubsorozatot, az angoloknak be kellett érniük a Manchester Unitednek köszönhető egyetlen, 1968-as elsőséggel. 1977. május 25-én azonban fordult a kocka, megkezdődött Anglia hosszú egyeduralma: ekkortól hat éven át csak angol csapatok ültek fel Európa trónjára (a Liverpool háromszor). Ami a Mönchengladbach elleni, végül 3–1-re megnyert római finálét illeti, azt sokan az 1973-as UEFA-kupa-döntő visszavágójának tekintették, ugyanis négy évvel korábban a kisebb sorozat fináléjában éppen a többek közt Berti Vogts és az 1977-es aranylabdás Allan Simonsen nevével fémjelzett nyugatnémet gárdát győzték le Kevin Keeganék. Ma már szinte elképzelhetetlen, de a BEK-döntőn a Stadio Olimpicóban harmincezer hely üresen maradt, pedig az angol szurkolók kitettek magukért: a húszezer drukker többsége egész éjjel tartó vonatozás után futott be az olasz fővárosba.
1984, BEK-döntő
Az előzmények alapján a Liverpool döntőbe jutása papírformának számított, hiszen a csapat nyolc éven belül negyedszer mérkőzhetett a BEK-győzelemért – és a kísérletet negyedszer is siker koronázta. Igaz, az 1984. május 30-án megrendezett mérkőzés előtt sokan az ellenfél Romát tartották esélyesebbnek, Nils Liedholm együttese ugyanis saját pályáján, az Olimpicóban fogadta a rettegett angol vetélytársat. S talán éppen a várakozások terhe alatt roppant meg az olasz együttes, amely az 1–1-es döntetlent hozó rendes játékidőt és a hosszabbítást követő tizenegyespárbajban 4–2-re alulmaradt. A BEK-döntők történetében először megrendezett „szétlövés” hőse a Liverpool bohókás kapusa, a zimbabwei Bruce Grobbelaar volt: az első BEK-győztes afrikai előbb Bruno Conti lövése előtt rágta a hálót, mintha spagettiból lenne, majd Francesco Graziani próbálkozása előtt remegtette a lábait, szintén a tészta állagát utánozva – a trükk bevált, mindkét olasz hibázott. Bár tizenegyest nem lőtt, a rómaiaknál végig játszott Dario Bonetti, aki 2006-ban és 2007ben a Sopron vezetőedzőjeként dolgozott.
1991, UEFA-kupa-döntő
Habár az angol csapatok a Heysel-tragédiát követő eltiltásukból ebben a szezonban tértek vissza a nemzetközi porondra, az UEFA-kupa 1990– 1991-es kiírása mégsem a briteknek, hanem az olaszoknak hozott sikert. A döntőben az ekkoriban többé-kevésbé a német idegenlégiósokra épített (Andreas Brehme, Jürgen Klinsmann, Lothar Matthäus) Internazionale és a részben szintén német „alapanyagból” (Thomas Berthold, Rudi Völler) dolgozó Roma találkozott egymással, s bár a milánói 2–0-s vereség után a Stadio Olimpicóban rendezett viszszavágón a fővárosiak 1–0-ra győztek, jobb gólkülönbségüknek köszönhetően a fekete-kékek emelhették magasba a serleget. Kissé ellentmondásos helyzet, hogy az Internél a kilencvenes éveket az ekkoriban jegyzett három UEFA-kupa-diadal (1991, 1994, 1998) ellenére a klub sötét időszakaként emlegetik, hiszen a csapat nem tudott beleszólni a Milan és a Juventus fényes hazai és nemzetközi sikerekben megmutatkozó hatalmi harcába.
1996, BL-döntő
Két korszakos együttes csapott össze 1996. május 22-én a római stadionban: a kilencvenes évek közepén Európa-szerte rettegett Ajax és az ekkortól három éven át mindig a BL döntőjéig menetelő Juventus. A Peruzzi – Torricelli, Ferrara, Vierchowod, Pessotto – Conte, P. Sousa, Deschamps – Del Piero – Vialli, Ravanelli tizenegy a torinói klub modern dicskorszakát jelképezi, csakúgy, mint az Ajaxnál a Van der Sar – Silooy, Blind, F. de Boer, Bogarde – Finidi, R. de Boer, Davids, Musampa – Kanu, Litmanen kezdőcsapat.(A holland névsort már csak azért is volt alkalmunk eszünkbe vésni, mert az eleddig első és utolsó magyar BL-csapat, a Ferencváros 1995 őszén egy csoportban szerepelt az amszterdamiakkal.) A 67 ezer szurkoló előtt lejátszott döntő Fabrizio Ravanelli és Jari Litmanen egy-egy gólja után döntetlenre végződött, a tizenegyespárbajt 4–2-re a Juventus nyerte meg. Bár az olasz klubnak ez már második BEK-, illetve BL-sikere volt, sokak szemében csak az 1996-os számít igazi győzelemnek – az elsőnek, a Heysel-katasztrófáról emlékezetes 1985-ös fekete diadalnak érthető módon nem tudtak igazán örülni.
