A versenynapok végeztével pillanatok alatt szinte kihal a „Vizeskocka”. A nézők gyorsan elmennek – vagy gyorsan kiterelik őket, nézőpont kérdése –, leoltják a fényeket, és elcsendesedik a modern, látványos létesítmény. Minden apró zaj felerősödik, például a napközben oly fegyelmezett, néha órákig vigyázzban álló rendezők önfeledt duruzsolása, akik ilyenkor önkéntesekből önkényessé lesznek, és birtokukba veszik az uszodát. A visszafogottabbak csak üldögélnek a lelátón, a merészebbek fényképezkednek a legextrémebb helyeken, például felmásznak a műugrótoronyba. Egyesek felülnek a rajtkőre, vagy belenyúlnak a vízbe – de úgy látszik, itt a határ. Belenyúlni még mernek, belemenni a bálványok medencéjébe viszont már nem.
Mindenesetre furcsa látvány volt így az „otthonunk”.
Merthogy az uszodában mozognak a magyarok a legotthonosabban a paralimpián, az nem lehet kétséges, az eddigi érmeink is kivétel nélkül itt születtek, és pénteken is ez az épület volt sikereink színhelye. Miközben a többi sportágban nem sok babér termett a mieinknek, itt egyelőre minden klappol. A két legújabbal együtt már négy bronzot szereztek úszóink, és innen van az egyetlen aranyunk is, tehát immár öt alkalommal vonták fel a magyar zászlót. Sztárunk is született itt a szimpatikus 17 éves pécsi fiatalember, Sors Tamás személyében, aki szinte szórja a jobbnál jobb eredményeket, és aki megint elképesztő tettet vitt véghez: ismét világcsúcsot úszott, Pekingben harmadszor, s másodszor szerzett bronzot. Nem az ő kritikája, a mezőny erősségét bizonyítja, hogy az elképesztő idő ezúttal „csak” a dobogó alsó fokára volt elég, hogy ketten is képesek voltak még ennél is jobbra. Ő már délelőtt megtette a magáét, amikor megnyerte előfutamát, aztán a negyedik idővel a döntőbe kerülve hat másodpercet és egy helyet javított. Elképesztő, mi munkál ebben a fiatalemberben, és előtte a jövő – ha így folytatja, vízi parádét rendezhet négy év múlva Londonban. Mostani parádés teljesítményét már az új szuperdresszében érte el, megérkezett végre az oly fontos, elszakadt ruhadarab pótlása, a magyar küldöttség vezetőinek nem kell már a helyi postával hadakozniuk. Elég, ha felülnek a lelátóra Tamás számainál, és élvezik a látványt. Hogy kissé felcsigázzuk az érdeklődést, Sors indul 50 méter gyorson is. Garantáltan gyors lesz…
Másik pénteki bronzérmesünk ellenben cseppet sem volt vidám: Ráczkó Gitta kifejezetten elégedetlennek tűnt az SB5-ös kategória döntője után, pedig sokat javítva előfutambeli ötödik legjobb idején felúszott a dobogóra. Állítólag nem sikerült túl jól a bemelegítése, s kifejezetten rosszul sikerült a rajtja – délelőtt és délután is a leggyengébben rajtolt az egész mezőnyben –, ám nincs oka szomorkodni az ötkarikás érem után. Vegyen példát Kovács Ervinről, aki negyedik negyedik helyezésének is nagyon tudott örülni, nyilván azért is, mert ismét egyéni csúcsot úszott. Vagy Illés Fanniról, aki a magyar küldöttség legfiatalabb tagjaként életében először jutott be paralimpiai döntőbe. Vagy Engelhardt Katalinról, aki 37 évesen is képes volt megújulni és mellúszásban fináléba jutni.
Csupa-csupa magyar siker. Kisebbek-nagyobbak egyaránt. Tényleg ez a mi otthonunk…
