Ifik előzik a felnőtteket

2008.09.09. 02:16
Címkék
Öt forduló után az Újpest Bcsapata vezet az NB III Mátracsoportjában. A lila-fehérek még pontot sem veszítettek ebben a szezonban, pedig az együttes nyáron közel volt ahhoz, hogy kiessen a harmadosztályból.

Az előző bajnokság végén, az utolsó fordulóban menekült meg a kieséstől az Újpest NB III-as együttese. Ám az új idényben az ötből öt meccset megnyerő csapat 15 ponttal vezeti a Mátra-csoportot (tavaly 17 forduló alatt szerzett ugyanennyit a gárda), s a 16–2-es gólkülönbség is imponáló. A közelmúlt kudarcainak ismeretében igencsak meglepő a parádés rajt.

„Sok minden megváltozott a nyáron – mondta Víg Péter, a csapat edzője. – Távozott ugyan hat játékos, ám az élvonalbeli együttesnek igencsak bő lett a kerete, ami a háttércsapatra is jó hatással van. Azok, akik az ifiből hozzánk kerültek, igen jó erőben vannak, és akik már tavaly is itt játszottak, azok is sokat fejlődtek egy év alatt. A csapat még mindig igen fiatal, hiszen a Balmazújváros elleni meccsünkön hat tizennyolc éves is szerepelt. A legfontosabb feladatunk, hogy minél több futballistát adjunk az élvonalbeli keretbe. Persze örülnék annak, ha egy osztállyal feljebb léphetnénk a bajnokság végén.”

Az NB III-as Újpest egyik legteheségesebb futballistája a 18 éves Szabó Bence, aki a negyedik fordulóban három gólt szerzett a RAFC ellen, s még nyáron profi szerződést kötött a lila-fehérekkel. A kétszeres kardvívó olimpiai bajnok s korábbi újpesti elnök Szabó Bence fia egyelőre még ifjúsági korú játékos, de már az NB I-es csapattal is készül.

„Tizenkét éve futballozom Újpesten, és az az egyik nagy álmom, hogy bemutatkozhassak az élvonalban – mondta a fiatal játékos. – Ezenkívül persze szeretnék bajnoki címet nyerni a második csapattal is. Egész más ez a bajnokság, bele kell tanulni a felnőttfutballba, egyúttal fontos állomás is, hiszen nagy terveim vannak, bizonyítani akarok Újpesten.”

Sokan úgy vélik, hogy ifjabb Szabó Bencének nem lehet könnyű, hiszen a szurkolók olyan kiemelkedő eredményeket várnak tőle, mint az eddig Venezuelában kapitánykodó édesapjától.

„Természetesen előnyei és hátrányai is vannak, hogy édesapám olimpiai bajnok. Én azonban nem akarok magamra felesleges terhet rakni, sokkal inkább büszke vagyok rá, hogy sok mindent elért sportolóként és vezetőként is. Ezekből próbálok meríteni. Most éppen itthon van, és már volt is a meccsünkön. Nem szakmázunk, csak beszélgetünk arról, hogy tetszett-e neki a meccs. Remélem, egyre elégedetebb lesz a csapattal és velem is.”

Legfrissebb hírek

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
4 perce

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
7 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
7 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
8 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
8 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
8 órája