Dunga megnyugodhat

Vágólapra másolva!
2008.09.09. 02:16
Címkék
A selecao ugyan nem nyújtott meggyőző produkciót Chilében, ám a fölényes győzelem (3–0) után valószínűleg véget ér a szövetségi kapitány, Dunga távozását sürgető kampány.

Chilei győzelmével a brazil válogatott nagy lépést tett a világbajnoki részvétel felé, és gyakorlatilag azt is biztossá tette, hogy Dunga irányításával folytatja a vetélkedést a Dél-Afrikába vezető úton. A selecaót 1994-ben csapatkapitányként vb-aranyéremig vezető szakember alatt hónapok óta mozgott a kispad; az A-válogatott május óta nem nyert mérkőzést, az olimpiai csapat pedig csak bronzérmet szerzett Pekingben, így a 44 éves tréner újabb botlás esetén valószínűleg már nem kapott volna kegyelmet a Brazil Labdarúgó-szövetség (CBF) vezetőségétől.

Santiago de Chilében néhány percig úgy tűnt, a megannyi sztárral – többek között Lúcióval, Ronaldinhóval, Robinhóval, Luís Fabianóval – pályára lépő együttes nem áll ki az edző mellett, az első percekben ugyanis a Nemzeti Stadion hatvanezres közönségének támogatását élvező házigazdák a kezükben tartották az irányítást. Marcelo Bielsa emberei tudták, a hat forduló alatt náluk egy ponttal kevesebbet gyűjtő brazilok legyőzésével a második helyre léphettek volna előre a tabellán, a soron következő, Kolumbia elleni meccsen így biztosíthatták is volna a helyüket az élmezőnyben. Ám hiába az igyekezet, az első félidő közepén Ronaldinho szabadrúgása után Luís Fabianóról a hazai kapuba került a labda, és ezzel gyakorlatilag megpecsételődött a piros mezesek sorsa. Az sem segített rajtuk, hogy Claudio Bravo a 37. percben hárította Ronaldinho tizenegyesét, illetve hogy Kléber rögtön a szünet után megkapta második sárga lapját – igaz, a paraguayi bíró nem sokkal később a vendéglátók fenegyerekét, Jorge Valdiviát is az öltözőbe parancsolta, miután kemény belépője Josué testi épségét is veszélyeztette. (A chilei középpályás egyébként nemrég tért vissza a húszról tíz válogatott mérkőzésre csökkentett eltiltása után, amelyet hazája labdarúgó-szövetsége azt követően rótt ki rá, hogy 2007 nyarán öt társával túlzásba vitte az alkoholfogyasztást a Mexikó elleni siker ünneplése során, valamint inzultálta az étterem, majd a csapatnak otthont adó szálloda személyzetét.)

A súlyos teher alól felszabaduló Dunga a santiagói összecsapást követően immár nyugodtan értékelte a történteket.

„Minden meccsünkön három feladatunk van: nyerni, sok gólt szerezni és szórakoztatni a nézőket. Rajtunk kívül nincs más együttes, amelytől elvárják ugyanezt, s néha bizony mi sem tudunk eleget tenni e kötelezettségeinknek. De hát nem lehetünk mindig a topon” – mondta a korábbi középpályás.

Nagy szerencséje ugyanakkor az eddig sokat bírált trénernek, hogy legénysége magyar idő szerint csütörtök hajnalban Rio de Janeiróban az utolsó helyezett Bolíviával mérkőzik: ellene jól játszani és még több gólt szerezni sem lesz nehéz feladat.

Legfrissebb hírek

Karriercsúcsot döntene hazánk első számú teniszezője – videó

Tenisz
19 perce

NB I: az MTK-nál már fél éve téma volt az edzőváltás

Labdarúgó NB I
34 perce

Néhány nap karácsonyi pihenő jön az osztrák ligában

Jégkorong
55 perce

Úszás: nemzetközi évbúcsúztató Győrben, hazai sikerekkel

Utánpótlássport
1 órája

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
1 órája

Eltűnőben a tét nélküli felkészülési meccsek: Ázsiában is érkezik a Nemzetek Ligája

Minden más foci
1 órája

FIFA-világranglista: a negyvenedik helyen zárja az évet a magyar férfi válogatott

Magyar válogatott
1 órája

Kézilabda: tavasszal lehet szó az orosz csapatok nemzetközi visszatéréséről

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik