A láthatatlan csapat

Egész jó kis edzés zajlott, öröm volt nézni. A játékosok szemében ott lobogott a lelkesedés tüze, valósággal itták az edző szavait, az utasításokat hihetetlen komolysággal hajtották végre, és annyit futottak, hogy még mi, nézők is belefáradtunk.

Ez a mi mintegy tucatnyi újságírót takar, akik azért jöttek ki, mert itt edzett a magyar válogatott, amely szerda este Svédország ellen lép pályára világbajnoki selejtezőn, és a dánok elleni kesernyés döntetlen után cseppet sem közömbös, miként készülnek legjobbjaink a következő megméretésre. Szombat este még nem tudtuk, örüljünk-e annak, amit előzőleg alighanem látatlanban elfogadtunk volna (mármint a döntetlent), vagy fanyalogjunk, amiért túlzott óvatosságunk miatt elszalasztottuk a kínálkozó győzelmet – szóval ilyen felemás, bizonytalan helyzetben adhat némi támpontot a személyes tapasztalat, például hogyan mozog a két napja még hullafáradt Huszti Szabolcs, esetleg olajozottabban működik-e a dánok ellen tökéletesen beragadó Bodnár László, Dzsudzsák Balázs balszárny. A hiteles tájékoztatás érdekében most itt kellett lenni, és muszáj volt látni.

Már csak a miheztartás végett is: mire számíthatunk Stockholmban?

Kétségtelen: a gyorsasággal nem lesz gond. A játékosok leszálltak a buszról, aztán iszkiri be az öltözőbe, egyetlen szemvillanás alatt néptelen lett a REAC stadionjának parkolója, csak mi, újságírók, fotósok és operatőrök maradtunk ott.

Pedig vasárnap még arról volt szó, hogy ezen a gyakorláson nagy szeretettel várják a sajtó kedves képviselőit, ám másnap már jött a hír, hogy a szeretet töretlen, az edzés viszont zártkörű lesz. Illetve, ahogy később megtudtuk, Erwin Koeman szövetségi kapitány úgy fejezte ki igényét, hogy embert nem akar látni a Budai László-stadionban, leszámítva persze a játékosokat, a stáb tagjait és a biztonsági őröket, akik még az egérlyukakat is elállták a kapitányi óhajnak engedelmeskedve, így az óhaj teljesült is.

A sajtótájékoztatón aztán kiderült, ennek nem az volt az oka, hogy a holland szakember megsértődött volna a dán meccset követő kritikákon. Nos, Erwin Koeman azt felelte az ezt firtató kérdésre, hogy ha így tenne, mindennap zárt kapuk mögött vezényelne edzést… Végül azért csak elárulta, hogy szeretett volna a pályán zavartalanul együtt lenni játékosaival. Ők ugyanis nyomás alatt élnek, muszáj olykor felszabadulniuk, ráadásul gyakorlás közben akart nekik mondani olyasmit, ami nem tartozik másra…

Az persze más, de cseppet sem elhanyagolható kérdés, hogy a svédországi út előtt így itthon egyetlen edzés sem volt nyilvános, ráadásul a nyilvánosság meghirdetése, majd visszavonása nem feltétlenül árulkodik összhangról a szövetségen belül… Az is tény ugyanakkor, hogy egy kapitánynak nem ilyen szempontok alapján kell dolgoznia: számára csak a csapat érdeke lehet szent, és ha győz, akkor mindenkinek a torkára forrasztja a szót.

Ha győz…

Ha mégsem, akkor az egy másik történet, de erről most szó se essék: ha ez kell hozzá, ne legyen a magyar labdarúgó-válogatott egyetlen edzése sem nyilvános, még a brazilok elleni világbajnoki döntő előtti utolsó tréning se!

És ha már tréning: az elején említett edzést tényleg öröm volt nézni. A stadion műfüvén tizenéves lányok kergették a labdát, tervszerűen, hihetetlen lelkesedéssel. Valósággal sütött róluk, hogy imádják, amit éppen csinálnak.

Természetesen fociztak.

Megejtő alázattal, gyermeki őszinteséggel.