Tökéletes volt az időzítés

R. B. B.R. B. B.
2008.09.01. 01:34
Címkék

Az olimpia miatt a Vueltával egy időben rendezték az idei Német körversenyt, így kevesebb kiváló kerekes vett részt a viadalon. Közülük az orosz Gyenyisz Mencsov már a második szakaszon megadta magát. A kétszeres Vuelta-győztes annyira fáradt volt, hogy a második, egyben a legnehezebb etapon feladta. A címvédő német Jens Voigt sem járt jobban, ő is tetemes időhátránnyal ért célba. A házigazdák szerencséje, hogy a hosszú sérülés után visszatérő Linus Gerdemann jó formát mutat, és a vasárnapi, harmadik szakaszon is megőrizte a szombaton megszerzett sárga trikót. A 182.6 kilométeres etap végén egy 3.3 kilométeres, harmadik kategóriás hegyet kellett megmászni. Ötszáz méterrel a cél előtt, a lehető legjobbkor robbantott a spanyol David de la Fuente, akit már senki sem tudott utolérni. Az összetett első öt helyezettje két másodperccel követte a spanyolt, így továbbra is Gerdemann viselheti a sárga trikót. Bodrogi László másfél perc hátránynyal ért célba, összetettben a hetvenedik.

Legfrissebb hírek

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
20 perce

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
50 perce

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
54 perce

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
1 órája

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
1 órája

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
1 órája

Női Eurokupa: a szünet után egyenlíthettünk volna a norvégok ellen

Kézilabda
1 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
1 órája