Szuperrel már győztek

K. A.K. A.
2008.08.24. 05:20
Címkék

A Briancon elleni fehérvári felkészülési meccs bemelegítésnél csak sejteni lehetett, hogy Szuper Levente állhat a hazaiak ketrece elé, ám a kezdő sípszónál bizonyossá vált: a válogatott kapus „hivatalosan” is megkezdte működését a Volánban. Nem is kímélték az első játékrészben a franciák, míg a Volán támadásai korántsem jelentettek annyi veszélyt Tommi Satosaari kapujára. A 34. percben Fodor Szabolcs belőhette volna a fehérváriak vezető gólját, szólója azonban kimaradt. Az ellenakcióból a Briancon büntetett, Cedric Boldron lövésével szemben már Szuper is tehetetlen volt. Kísértett a múlt, hiszen akárcsak az előző szezonban, most is hadilábon álltak a helyzetkihasználással Ocskay Gáborék. Egészen a záró harmad közepéig kellett várni a fehérvári szépítésre, ekkor Nagy Gergő volt eredményes, majd két perccel a lefújás előtt Horváth András előnyből, alig tíz másodperc után a győztes gólt is megszerezte – így 2–1 lett a vége.

Eredmény a 29. oldalon

Legfrissebb hírek

A Mercedest meglepte a McLaren és a Ferrari előrelépése; a Red Bull örül, hogy lerázta a középmezőnyt

F1
3 perce

„Ma is nagyon szenvedek” – vallja Vogel Soma a vele és családjával készült videóportréban

Vízilabda
4 perce

Elhunyt Alex Zanardi autóversenyző és paralimpiai bajnok

Egyéb autó-motor
48 perce

A Tijani-ügyben cáfolták a Loki ajánlatát, egy másik magyar klubról írnak

Labdarúgó NB I
1 órája

Gruber Zsombor: A győzelmünk a helyzetkihasználáson múlhat Újpesten

Labdarúgó NB I
1 órája

Martin Chlumecky: Nincs még vége a bajnokságnak!

Labdarúgó NB I
1 órája

A DAC elhalasztaná a Slovan bajnokká avatását Pozsonyban

Minden más foci
1 órája

Férfi kézilabda: Ónodi-Jánoskúti öt gólt lőtt és hat gólpasszt adott

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik