Montenegró Pekingben nem ismételte meg a málagai csodát

Vágólapra másolva!
2008.08.24. 09:34
Szerbia vízilabda-válogatottja nyerte a bronzérmet az olimpiai tornán, miután a 3. helyért zajló csatában 6–4-re legyőzte a rivális Montenegrót, amely ezen a mérkőzésen nem tudta megismételni a málagai Európa-bajnokság döntőjében mutatott pazar játékot és csodát.
A szerbeknek ezúttal minden bepattant, a montenegróiaknak semmi sem
Fotó: Reuters
A szerbeknek ezúttal minden bepattant, a montenegróiaknak semmi sem
A szerbeknek ezúttal minden bepattant, a montenegróiaknak semmi sem
Fotó: Reuters
A szerbeknek ezúttal minden bepattant, a montenegróiaknak semmi sem

Szerbia–Montenegró. Négy éve még egymás oldalán küzdöttek ilyen néven, most a vízilabdatorna egyik presztízsrangadóját jelentette a találkozójuk. A málagai Európa-bajnokság döntőjében a „kistestvér” már megleckéztette a szerbeket, és nem lehetett kizárni, hogy az olimpiai bronzmérkőzésen is ez történik.

Az Egyesült Államok elleni vereség (5–10) után ugyanis látványosan megfogyatkozott a szerb csapat. Alekszandar Sapics az eldöntő másnapján a lábát törte, a kapussztár Denisz Sefik pedig – bár nevezve volt a meccsre – még a kispadon sem ült ott (ahogy azt a korábbi összecsapásokon tette)…

A bronzmérkőzésre félháznyi néző volt kíváncsi a Jingtung uszodában, többségülben montenegróiak, egy-két női csapat (például az amerikaiak), és természetesen gyülekeztek már a magyar vízilabda-válogatott sikeréért szorító szurkolók is.

A szerbek kétgólos előnyt szereztek, elsősorban Szlobodan Szorónak köszönhetően, aki az első játékrészben 90 százalékkal(!) védett, míg a montenegróiak közül csak Mladen Janovics tudott betalálni.

A túloldalon azonban a 35 esztendős, harmadik olimpiai érméért hajtó Vladimir Vujaszinovics és a két évvel „fiatalabb” Dejan Szavics űzte-hajtotta a csapatát, és eredményesen is játszott.

Az utolsó játékrész előtt már négygólos volt a szerb előny, és mivel a montenegróiak csupán két gólt tudtak ledolgozni, Szerbia lett a bronzérmes.

VÍZILABDA

A 3. HELYÉRT
Montenegró–Szerbia 4–6 (0–2, 1–2, 1–2, 2–0)
G.: M. Janovics 2,, N. Janovics 1, Vukcsevics 1, ill. Szavics 2, Prlajnovics 1, Csirics 1, Vujaszinovics 1, Radjen 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik