Női kézilabda: dél-koreai fellebbezés az IHF döntése miatt

MTI MTIMTI MTI
2008.08.22. 08:09
Címkék
A Dél-Koreai Kézilabda-szövetség fellebbezett azon döntés ellen, amely szerint a norvég női válogatott a csütörtöki elődöntőben még a játékidő letelte előtt dobta a továbbjutását érő gólt.
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) első fokon elutasította az óvást. Az ázsiaiak azért protestálnak, mert szerintük 28–28-as állásnál Gro Hammerseng a dudaszó után talált be. Az ügy így most másodfokon az IHF fellebbviteli bizottsága elé került. Az esetnek van magyar vonatkozása is, hiszen a párharc vesztese a Hajdu-csapattal találkozik szombaton a bronzmeccsen.Sinka László, a magyar szövetség főtitkára az MTI-nek elmondta: elképzelhetőnek tartja, hogy a norvég és a dél-koreai válogatottal lejátszatják a hosszabbítást, de az érintettek már most késésben vannak. "Ilyen jellegű döntés még sohasem született, de nem tartom kizártnak. Még pénteken lenne idő a túlórára, szombaton ugyanis helyosztókat rendeznek" – tette hozzá Sinka.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
1 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
1 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
2 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
2 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
2 órája