Káprázatos horvát taktika

2008.08.21. 23:27
Címkék

A férfi kéziseknél a negyeddöntőben már nem s z ü l e t t e k (nem is születhettek) túl nagy meglepetések, hiszen nyolc, szinte azonos tudású gárda csatázott a továbbjutásért. A sportvilágot meglepte Németország kiesése, illetve Dél-Korea első helye, de ez még a csoportküzdelmek során történt. A nyolc között az Izland– Lengyelország (32–30) csata előtt mégis kevesen tippeltek a vb-ezüstérmes kiesésére, de a horvát–dán (26–24) párharcban – a januári Európa-bajnoki finálé visszavágóján – a legtöbben az Eb-aranyérmes északiaknak adtak több esélyt. A felkészülés során a sok sérüléssel bajlódó horvátok edzője, Lino Cervar nem szeretett volna újra abba a hibába esni, mint januárban. Ezért kimerítően elemezte Dánia taktikáját, s megtalálta az ellenszert a rohanós, erőszakos stílusra. Segítségére volt a lábsérüléséből felépülő Ivano Balic visszatérése (a klasszis irányító már az utolsó csoportmecscsen is szerepelt), ami nyugtatólag hatott volt a társakra, akik a legforróbb pillanatokban hajlamosak a kapkodásra. Ugyanakkor a temérdek ütést mosolyogva viselő, állandóan rángatott Balic szerdán sok hibával játszott, nyolc kísérletből csak két gólt lőtt, sok pontatlan passza pedig főleg a második félidőben bosszantotta Cervart és a társait. Ennek ellenére nem vitás: Goran Spremmel és Mirko Alilovic kapussal együtt Balicnak is főszerepe volt a fergeteges hajrával kiharcolt sikerben. A horvátok 9–4-re elhúztak, majd megtorpantak, mert Dánia már-már brutális védekezéssel szétrombolta a támadásaikat, a félhelyzetekbe kényszerített átlövőik gyatra kísérleteit Kasper Hvidt (29 százalékos hatékonyság) gond nélkül védte (11–11). Igaz, a másik oldalon Alilovic is kulcsjátékos volt, s csak akkor fordult az állás (16–17), amikor nem tudta hárítani Lars Christiansen lövéseit. Horvátország taktikusan lassította a dánok diktálta őrületes tempót, igyekezett ziccerig játszani (23–20). Bo Spellerberg hetesekkel tartotta a lelket fáradó együttesében, ám a jól kezdő Sprem a végjátékban újra belelendült, s a bal szélről többször betalált. A pénteki elődöntőben: Horvátország–Franciaország, Izland–Spanyolország.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
2 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
2 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
3 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
3 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
3 órája