Gátlások nélkül lépett a dobókörbe

2008.08.21. 23:27
Címkék

Milyen volt a verseny?Milyen volt a verseny?

Nehéz – mondta Fazekas Róbert. – Igaz, nem volt velem szemben semmiféle várakozás, de magamnak célul tűztem ki a döntőbe kerülést. Nem szerettem volna, hogy miután az utolsó pillanatban teljesítettem a nevezési szintet, ne érjek el semmit sem. Nem turistáskodni jöttem Pekingbe, számomra ez nem fogadható el. Ennek ellenére engem is meglepett, hogy bekerültem a fináléba, hiszen rendkívül erős volt az idén a diszkoszvetők mezőnye, az pedig, hogy nyolcadik lettem, mindent felülmúl.

Hogyan fogadták a többiek?

A riválisaim is meglepődtek a teljesítményemen, és rengetegen gratuláltak. A faluban olyan külföldiek is, akik más sportágak képviselői, és azt sem tudtam, kicsodák.

És a verseny előtt?

Normálisan. Mindenki rendes volt, nem éreztették velem a négy évvel ezelőtt történteket.

Milyen érzés volt olimpián újra pályára lépni?

Meglepően könnyű. Nem nyomasztott a tét, rutinosan tettem a dolgom. Nagyon elégedett vagyok, mert eddig nem ment a versenyzés, állandóan attól féltem, hogy kilépek, és nem dobtam akkorát, mint az edzéseken. Most viszont gátlások nélkül léptem a dobókörbe.

Mekkorát tudott dobni edzéseken?

Előfordult, hogy 65 méter felett esett le a diszkosz. Túl nagyot még nem vagyok képes dobni, újra fel kell építenem magam, megcsappant az önbizalmam, és anyagilag is nehéz volt az elmúlt időszak.

Ismét belevágna a pereskedésbe?

Van egy mondás, mely szerint a vásár után minden paraszt okos. Nos, természetesen nem.

Belülről milyen volt a döntő?

Számomra a harmadik sorozatig tartott a küzdelem. Ezt követően 65 métert kellett volna elérnem ahhoz, hogy előrébb lépjek, de éreztem, hogy ennyit nem tudok. Erősen gondolkoztam azon, hogy ledobjam-e a maradék három kísérletemet, de mivel olimpiai döntőben nem tehettem meg, hogy ezeket kihagyom, tisztességből tovább versenyeztem.

Mi lesz a programja az idény hátralévő részében?

Van ugyan egy olaszországi meghívásom, de nem hiszem, hogy elmegyek, mert nagyon fáradt vagyok. Majd jövőre. Inkább pihenek egy nagyot, utána megkezdem a felkészülést a jövő évi világbajnokságra, mert ott már jobban kell teljesítenem.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
2 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
2 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
3 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
3 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
3 órája