Cissé Sunderlandbe tart

2008.08.21. 23:27
Címkék

Teljesül Djibril Cissé vágya: klubja, az Olympique Marseille közleménye szerint a 37-szeres francia válogatott csatár két esztendő után újra az angol Premier League-ben futballozhat. Noha Cissé marseille-i szerződése 2012-ig szól, a kék-fehérek szinte mindenben megegyeztek a Sunderlanddel a játékos idény végéig való kölcsönadásáról. Miután kimaradt az Eb-keretből, a csalódott Cissé jelezte, külföldre vágyik, de a Marseille kezdetben szerette volna megtartani. A francia klub álláspontja azt követően változott meg, hogy Cissé kevesellte az idény eddigi két mérkőzésén kapott játéklehetőséget (eddig csak csere volt), és újra kifejezte távozási szándékát. A marseille-i vezetők engedékenységében szerepet játszott, hogy az OM két bajnokin nyolc gólt lőtt Cissé érdemi közreműködése nélkül – továbbá megnyerte a norvég Brann elleni BL-selejtező idegenbeli felvonását (1–0). Cissé 2004 és 2006 között már játszott Angliában, a Liverpoolban.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
2 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
2 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
3 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
3 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
3 órája