Birkózás, szf., 96 kg: Kiss Gergely vereséget szenvedett

2008.08.21. 05:44
Címkék
Az első fordulóban moldovai ellenféllel szemben aratott siker után az üzbég világbajnoki harmadik Kurban Kurbanov várt Kiss Gergelyre, a magyar fiúnak nem sikerült a bravúr, kikapott a közép-ázsiai birkózótól.
Az első menetben Kurbanov kitolta Kisst a szőnyegről, de a magyar nem hagyta annyiban, és páros combfogással ő is szerzett egy pontot, ezzel pedig az övé lett az első menet.A második két percben ismét kitolással kezdett az ellenfél, és jól kitolt Kiss Gergellyel, mert kétszer is kipenderítette őt a piros vonalon kívülre, 2:0 oda. Kiss próbált akciózni, és mögé is került az üzbégnek, ám a pontot végül hosszú tanakodás után nem neki, hanem az ellenfélnek adták, mondván, már kívül voltak a szőnyegen. Kurbanov így 3:0-ra megnyerte a második menetet.Jöhetett az utolsó felvonás. Ebben Kurbanov igencsak aktívan kezdett, és elhúzott 4:0-ra, majd 5:0-ra is. A magyar fiú itt kapott észbe igazán, és egypontos akciókkal dolgozta le szépen folyamtosan hátrányát, de több pontot érő akciót nem tudott elérni.Az üzbég pedig rutinosan húzta az időt, és végül 5:4-re hozta a menetet, egyben a mérkőzést is.Most már Kurbanovnak kell szurkolnunk, ha bejut a döntőbe az üzbég, a magyar versenyző a vigaszágra kerül.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
3 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
3 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
4 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
4 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
5 órája