Az MU-ból az Arsenalba

2008.08.21. 23:27
Címkék

Minden bizonnyal az Arsenalban folytatja pályafutását Mikaël Silvestre, a Manchester United francia hátvédje. A korábbi válogatott futballista – aki 1999-ben csatlakozott a „vörös ördögökhöz” – az elmúlt napokban a Sunderlanddel és a Manchester Cityvel tárgyalt, és miután értesült erről Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere is, azonnal felvette a kapcsolatot becslések szerint 750 ezer fontért megszerezhető honfitársával. A 31 esztendős Silvestre kijelentette, számára a londoni klub az első számú célpont, és tervei szerint szombaton Gera Zoltán együttese, a Fulham ellen már be is mutatkozik az „ágyúsoknál”. A csapatváltás abból a szempontból mindenképpen kuriózumnak számít, hogy az MU-nál 1986 óta regnáló Sir Alex Ferguson még egyetlen futballistáját sem engedte el Wenger együtteséhez; Brian Kidd 1974-es költözése óta Silvestre lehet az első manchesteri labdarúgó, aki az Arsenalhoz szerződik.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
2 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
2 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
3 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
3 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
3 órája