Női vízilabda: Godova szerint most játszottunk a legrosszabbul

2008.08.19. 11:52
Címkék
Godova Gábor, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a hollandok ellen 8–7-re elveszített elődöntő után a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a lányok nagyon csalódottak a vereség miatt, különösen azért, mert most játszottak a legrosszabbul a torna során.
„Pont a legnagyobb erősségünknek számító lövőerőnk hagyott bennünket cserben, a hollandok közül viszont egy-két játékos bombaformában játszott, és védhetetlenül lőtt. Ha úgy kaptunk volna ki, hogy közben jól játszunk, akkor nem lennénk ilyen csalódottak, de így, hogy éppen az eddigi legfontosabb találkozónkon mutattuk a leggyengébb formánkat, nagyon elkeseredettek a lányok.Több játékosunknak ez az utolsó olimpiája, így különösen fájó, hogy már nem érhetjük el azt, amiért jöttünk, az aranyérmet. A bronzért természetesen mindent megteszünk majd, de az is rettentően nehéznek ígérkezik az ausztrálok ellen.”A magyar lányok a vesztes mérkőzés után bezárkóztak az öltözőbe, így tőlük még nem érkezett nyilatkozat.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
5 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
6 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
6 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
6 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
7 órája