Nem döntött a kapuskérdésben

Vágólapra másolva!
2008.08.19. 00:31
Címkék

Kapitány úr, kezdjük a csapat elemzését hátulról. Amióta ön a szövetségi kapitány, mindkét mérkőzésen, a görögök elleni három kettes győzelem, valamint a Horvátország elleni egy egyes döntetlen alkalmával Fülöp Márton állt a kapuban. Most behívta a keretbe Babos Gábort, aki hosszú évek óta az ön hazájában, Hollandiában véd. Ki áll majd a magyar kapuban szerdán Montenegró, illetve szeptemberben Dánia és Svédország ellen? Kapitány úr, kezdjük a csapat elemzését hátulról. Amióta ön a szövetségi kapitány, mindkét mérkőzésen, a görögök elleni három kettes győzelem, valamint a Horvátország elleni egy egyes döntetlen alkalmával Fülöp Márton állt a kapuban. Most behívta a keretbe Babos Gábort, aki hosszú évek óta az ön hazájában, Hollandiában véd. Ki áll majd a magyar kapuban szerdán Montenegró, illetve szeptemberben Dánia és Svédország ellen?

Még nem döntöttem ebben a kérdésben – válaszolta Erwin Koeman. – Mondhatnám: ebben a kérdésben sem. Az bizonyos, hogy ezen a poszton a szerdai mérkőzés közben biztosan nem cserélek, vagyis, aki megkapja a lehetőséget, azzal a tudattal léphet pályára, hogy kilencven perce lesz a bizonyításra. Nyilvánvaló, hogy ez a teljesítmény is döntően befolyásolhatja, melyik kapussal vágunk neki a világbajnoki selejtezőknek.

Térjünk át a védelemre! A nyár eleji két mérkőzésen két különböző hátvédsort szerepeltetett, és azt észleltük, hogy nagyon keresi az egyik belső védőt, míg Juhász Roland pozíciója biztosnak tűnik. Mire lehet számítani?

A védőkkel kapcsolatosan is igaz, hogy alaposan elemeztem a görögök, valamint a horvátok elleni mérkőzést, és valóban sokat töröm a fejem azon, kik kapjanak lehetőséget majd ebben a sorban. Nagyon kíváncsi vagyok például Lőw Zsoltra, aki kihagyta csapata bajnoki mérkőzését a hét végén, de most már vállalja a játékot. A júniusi két összecsapáson a védekezésben több biztató momentum is volt, és azt várom, hogy szerdán folytatódjék a fejlődés, bár ez minden csapatrészre egyaránt vonatkozik. Természetesen nem bánnám, ha kapott gól nélkül zárnánk a szerdai fellépést, ugyanakkor az is igaz, hogy attól még lehet nagyon stabil és határozott a védősor, ha Montenegró esetleg egyszer betalál.

A középpályásoknál a bal oldalon túlkínálat van, hiszen itt szerepelhet Dzsudzsák Balázs, Halmosi Péter és Huszti Szabolcs is, ugyanakkor középről hiányzik Dárdai Pál, akit ön reaktivált a válogatottban, és akiről eddig azt mondta, meghatározó személyisége a csapatnak a pályán és a pályán kívül is. Ki pótolhatja?

A posztokból fakadóan Vass Ádám vagy Tóth Balázs nevét említeni logikus lenne, mégis az a válaszom, hogy Dárdai Pál olyan egyéniség, akit nehéz pótolni. Fontos szerepe van a csapat összekovácsolásában, és mert ez még egy alakuló válogatott, nagyon sajnálom, hogy ezúttal nem lehet velünk.

Elérkeztünk a csatársorhoz. A magyarországi helyzetet ismerve, gondjai aligha csökkentek; lehet, hogy újra Huszti Szabolcs lesz az előretolt támadó?

Természetesen erre a kérdésre is keressük a választ, és nem tagadom, ez gondot jelent. Nincs kimondott befejező csatárunk, most Priskin Tamás és Rudolf Gergely kapott meghívót, de nem tudom megmondani, melyikük kap szerepet szerda este. Az biztos, hogy Priskin Tamás erősebb fizikumú Rudolf Gergelynél, ugyanakkor a debreceniek játékosa nagyon agresszív és gyors futballista.

Legfrissebb hírek

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
2 perce

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
57 perce

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
1 órája

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
2 órája

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n, Peter Wright rémes játékkal búcsúzott

Egyéb egyéni
2 órája

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
2 órája

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik