Az elmúlt napok hagyományaihoz híven kedden is a Madárfészekben kezdődtek a magyar érdekeltségű események Pekingben. Elsőként a női gerelyhajítás selejtezőiben Szabó Nikolett kezdte meg a szereplést, 57.15 méter volt a legjobb eredménye, ezzel nem jutott a döntőbe.
Az ifjúsági Európa-bajnok atléta után az utolsó utáni pillanatban olimpiai résztvevővé váló Kuttor Csaba kezdte meg a férfi triatlonosok versenyének teljesítését. Kuttor az úszást 9. helyen fejezte be, a kerékpározás során még vezetni is tudta a mezőnyt, ám a futása nem sikerült jól,
végül a 47. helyen zárt.A reggeli események sorát a vitorlázó Berecz Zsombor szereplése nyitotta, a laser hajóosztályban a 29. helyen zárt, majd szaktársai a szörfös Detre Diána és Gádorfalvi Áron is célba értek. Előbbi a 22. utóbbi a 19. helyen fejezte be az ötkarikás játékokat.
Ekkor viszont már javában zajlott a magyar-román női válogatott kézilabdameccs és mint később kiderült, ez a találkozó lett a nap fénypontja. Görbiczék meglepő teljesítménnyel rukkoltak elő, a csoportmeccsek két kiábrándító veresége után szenzációs játékot bemutatva
34–30-ra megverték Romániát és bejutottak az elődöntőbe.
A kézilabdások győzelmének árnyékában az asztaliteniszező Jakab János is fantasztikusan játszott, amikor is a francia veterán
Patrick Chilát 0:3-ról verte 4:3-ra, és ezzel továbbjutott a második fordulóba.
Szintén a kézilabda meccs árnyékában – annak második félideje alatt – kezdték meg keddi szereplésüket
a kajak-kenusok is, és
mindannyian továbbjutottak. Kovács Katalin a női kajak egyesek 500 méteres számában és Janics Natasával az oldalán a női K2–500 méteren, míg a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor páros a férfi kajak kettesek 500 méteres távján jutott a döntőbe. Vereckei Ákos a férfi K1–500 méteres számában, Vajda Attila a férfi C1–500 méteren indulhat a középdöntőben. A fiatal Sáfrán testvérek a férfi C2–500 méteren jutottak tovább az előfutamból.
Miközben azonban még javában kajak-kenusaink és a kézislányok szereplésének örvendeztünk, jött a hidegzuhany: a női póló-válogatott 8 nappal azután, hogy két góllal megverte Hollandia legjobbjait,
az elődöntőben 8–7-re kikapott tőlük, így csak a bronzéremért mérkőzhet Ausztrália ellen.
A kora délután eseményei már ismét az atlétikai versenyek és az asztalitenisz felé vonták a magyar szurkolók figyelmét: Papp Krisztina az 5000 méteres síkfutás selejtezőiben a 27. helyen végzett és kiesett, miképp a férfi 110 méteres gátfutás középdöntőiben Kiss Dániel is.
Az asztaliteniszezőknél megkezdte, ám sajnálatosan gyorsan be is fejezte olimpiai szereplését Lovas Petra, miután 4:2-re kikapott a szlovák Eva Odorovától. A női mezőnyben Tóth Krisztina és Póta Georgina szerdán kiköszörülheti a csorbát.
Rövid időre érdemes volt az ökölvívókra is figyelni, ám mint kiderült, magyar bokszoló eredményeivel ezen az olimpián többet már nem kell foglalkozni. A 81 kilogrammosok között a legjobb nyolcba kerülő
Szellő Imre simán kikapott brit ellenfelétől és végül az ötödik helyen zárt.
A nap utolsó magyar érdekeltségű eseménye Fazekas Róbert nevéhez fűződik, aki a 11. eredménnyel jutott be a férfi diszkoszvetés döntőjébe. Nos, az athéni győzelemtől doppingvétség miatt megfosztott atléta végül 63.43.as eredménnyel
a 8. helyen zárt, amit ő maga később sikerként értékelt.