Elővették a receptet

Vágólapra másolva!
2008.08.19. 00:31
Címkék
Kemény Dénes higgadtan értékelt. A szövetségi kapitány a csoportmérkőzések után azt mondta, még sok a tennivaló, mindazonáltal van alap, amire építkezni lehet. Az elődöntőt kivívó játékosoknak így szólt a tanács: „Menjetek, engedjétek ki a fáradt gőzt!” A recept Sydneyben és Athénban bevált…

Összehívta a csapatot. A kanadai ak elleni győztes meccset követően még ott, a medenceparton rögtönzött beszédet tartott. Kemény Dénes gratulált játékosainak a csoportelsőség megszerzéséhez, majd másfél nap „szabadságra” küldte őket, és elmondta: „Gyerekek, a java majd csak ezután következik.”

A „gyerekek” illedelmesen szót fogadnak, már csak azért is, mert ők is úgy érzik, rájuk fér egy kis lazítás.

„Amióta leszállt a repülőgépünk Pekingben, azóta hajtunk, kis túlzással nem volt egyetlen nyugodt percünk sem” – vont közel sem szakmai mérleget a Kína fővárosában eltöltött eddigi tizennégy napról Kiss Gergely. Azt nem mondja, hogy elfáradtak, hiszen nem erről van szó, (nem kell aggódni, bírják az iramot, ha kell, a vasszögbe is beleharapnak), csupán a tervezett csúcsformához van szükség a regeneráló napokra. Amikor kikapcsolnak az agyak, amikor lecsúszik néhány sör, amikor minden szóba kerül, csak a vízilabda nem.

„Ki kell ereszteniük a fáradt gőzt, ezt kapták most feladatul – árulta el Kemény Dénes. – Sydneyben és Athénban ez bevált, természetes, hogy most sem változtatunk a műsorterven.”

A csoportelsőnek kijáró három szabadnap amúgy nem hat az újdonság erejével, rutinos benne a társaság, olimpián, világbajnokságon és Európa-bajnokságon is hasonló úton indult neki a hajrának. Vajon mi ilyenkor a szövetségi kapitány dolga? Megtudjuk az érintettől: „Amíg a srácok lazítanak, addig elemzés, felvételek vágása, videózás. Szerdán edzés, amelyen ilyenkor egy kicsit az erőnlétet próbáljuk javítani, emellett a taktikai elemeket, leginkább az emberelőnyös figurákat gyakoroljuk. Csütörtökön már az elődöntős ellenfelünk ismeretében készülhetünk. Hogy a horvát vagy a montenegrói csapat lesz-e? Ki tudja? Nem tippelnék, az egyik világbajnok, a másik Európa-bajnok. A szerbek? Ők tudják, mit csinálnak, mindenesetre érdekes lenne végignézni egy olyan felvételt, amely az olaszok elleni mecsc s e n csak a kispadjukat mutatja, azt hiszem, árulkodó lenne.”

Akkor árulkodjunk: nem idegesítette őket a vereség, és akkor még finoman fogalmaztunk. Néhányuk dühöngése pedig egyenesen Oscar-díjra esélyes produkcióként hatott – a lelátón nem egy külföldi edző már oda is ítélte nekik…

Kemény doktor amúgy nem színészkedett, nem fogta vissza magát, az „Öt meccs, kilenc pont, lezárult egy szakasz, értékel-e ilyenkor a szakvezető?” kérdésre határozottan felelt: „Természetesen.

Megállapíthatom, hogy nem játszunk olyan jól, miképpen azt néhányan megfogalmazták.”

Még mielőtt kétségbeesnénk, a szövetségi kapitány néhány másodpercnyi hatásszünet után azért hozzátette: „Viszont vitathatatlan, jobbak vagyunk, mint ebben a szezonban bármikor. Fontos, hogy péntekig néhány játékost még beélesítsünk, azokat, akik eddig adósak a jó teljesítménynyel.”

A klasszis, Kásás Tamás reakciója – mert szerintünk Hosnyánszky Norbert mellett rá vonatkozik leginkább a kapitány megjegyzése – ekképpen hangzik: „Majd a derbi napján.”

Alig várjuk!

Legfrissebb hírek

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
2 perce

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
57 perce

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
1 órája

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
2 órája

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n, Peter Wright rémes játékkal búcsúzott

Egyéb egyéni
2 órája

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
2 órája

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik