Belecsaptak a mieink is!

2008.08.19. 00:31
Címkék

A Démász Szeged VE versenyző inek futamai alatt megáll az élet a szegedi belvárosban. Sokan a munkájukat is szüneteltetik erre az időre. Ha eddig nem is érezte mindenki, hogy nagy a tét, a versenyhangulat mostanra mindenkire átragadt. Nekünk, magyaroknak különben is az olimpia második hete szokásosan az eredményesebb, ez most is így lesz – ezt remélik az EDF Démász olimpiai fesztiválba bekapcsolódók is. A közös szurkolásokon mindenki sikít, kiabál és tapsol, ha feltűnik a képernyőn Vajda Attila, Janics Natasa vagy Sík Márton. A vízilabdázókért is sokan szorítanak, köztük Kiss Csaba, aki a válogatottban már megélt néhány világversenyt.

„Szerintem a horvátoknak most nagyon jó csapatuk van. Én az Eb idején is azt mondtam, hogy ők ott nagyot kamuznak, látszott, hogy az olimpiára készülnek – kezdte mondandóját az Eger szegedi születésű kiválósága. – De persze, nekünk sem kell szégyenkezni, a magyaroknak a vérükben van ez a sport. Női és férfi vonalon is világhatalmak vagyunk – döntőbe várom csapatainkat.”

A szegediek pedig már a napokat számolják, amelyek még hátravannak a kajak-kenu döntőkig. Szerencsére a fesztiválon egyenesen rohan az idő.

További információk: www.szegedive.eu

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
6 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
6 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
7 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
7 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
8 órája