Nem győztük kapkodni a fejün ket, amikor a nap folyamán jöttek a hírek a Olympic Sports Centerből. Micsoda?! Brazília megverte Dél-Koreát? Meg! Tanulhatott a magyarok elleni meccsből: 33–32re, az utolsó pillanatban szerzett góllal… Szerzője, Ana Rodrigues nem is mulasztotta el megjegyezni: „A kézilabdában olykor egy másodperc alatt dől el minden.”
Mintha tapasztalatból beszélt volna…
Mire elkezdtünk számolgatni, hogy akkor a brazilok sikere jó-e nekünk, érkezett az újabb jelentés: Svédország legyőzte Németországot! Most mi van?! Az, hogy Magyarország játék nélkül jutott a negyeddöntőbe! Mert a németek vereségével biztossá vált, hogy az oroszok – és a dél-koreaiak – elleni találkozó végeredményétől függetlenül válogatottunk a legjobb nyolc között folytathatja. Három mérkőzésből ennyit kihozni, ismerjük el, nem kis bravúr.
Apró szépséghiba, hogy a negyedik fellépés végére az is eldőlt, hogy csoportelső semmiképp sem lehet a csapat.
Mondhatni: csodálatosan alakult a péntek, csak meccs ne lett volna…
„Hímezhetjük, hámozhatjuk, ezek állati erősek” – konstatálta a mérkőzés befejeztével Hajdu János, és ezzel szinte mindent elmondott az azt megelőző hatvan percről. Illetve: a második félidőről. Mert az elsőben még nem tűnt úgy, hogy „...ezek állati erősek”, félórányi játék után csupán 16–15-re vezettek az oroszok. Görbicz Anitáék megint véghezvitték azt a bravúrt, hogy négygólos hátrányt dolgoztak le öt perc alatt; akkoriban félő volt, hogy a rivális mesterét, a civilben kenyérre kenhető Jevgenyij Trefilovot szó szerint az őrületbe kergetik tanítványai. A sakál módjára üvöltöző, játékosait valósággal lelki terror alatt tartó szakember végül megúszta az „agybajt”.
De nem ez volt a nagy baj, hanem az, hogy a második felvonásban az oroszok ízekre szedték a mieinket. Két 4–0-s, valamint egy 5–0-s sorozatot produkáltak, nem csoda, hogy az utolsó percekben már csak az volt a kérdés, hogy tízet számolnak-e a lányokra, vagy nem. A „maccs” szerencsére elmaradt, a 33–24-es vereség azonban így sem mutat jól az eredménylistán. Sőt… A gyors és őszinte értékelésre Pálinger Katalin vállalkozott: „Nem úgy játszottunk, ahogy a németek ellen, ez volt az egyik probléma. A másik pedig az, hogy ezen a találkozón csak akkor lett volna esélyünk, ha mindannyian százhúsz százalékot adunk ki magunkból, de amit nyújtottunk, az édeskevés volt. Oroszország a világ legjobbja, ennek megfelelően az olimpia favoritja, ám így és ennyivel akkor sem lenne szabad kikapni tőle. Egyértelmű: a csapatunkban több van, remélem, az utolsó csoportmérkőzésig hátralevő másfél napban összekapjuk magunkat annyira, hogy Dél-Koreát legyőzve a második helyen végezzünk. Úgyhogy a vereséget gyorsan elemezzük, a hibákból igyekszünk tanulni, aztán a fejünket felemelve tesszük tovább a dolgunkat. Meglátják, összeszedjük magunkat!” Mit lehet ehhez hozzátenni? Legfeljebb azt: így legyen!
