Csapatban a kínai, egyéniben az amerikai lányok voltak erősebbek

Vágólapra másolva!
2008.08.10. 17:38
Nem csak az úszók keltek korán Pekingben: a tornászlányok is pekingi idő szerint reggel kezdték meg szereplésüket a selejtezőben. Böczögő Dorinát az első csoportban szólították, a kínaiak és a románok mellett: a békéscsabai tornásznő kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, talajon 13.295-öt, ugrásban 13.375-öt, gerendán 13.950-et és felemás korláton 13.200-at kapott, ez pedig az 54. helyre volt elég.
Böczögő Dorina, talajgyakorlata közben
Fotó: MTI / Földi Imre
Böczögő Dorina, talajgyakorlata közben
Böczögő Dorina, talajgyakorlata közben
Fotó: MTI / Földi Imre
Böczögő Dorina, talajgyakorlata közben
A legelső selejtezőcsoportban mutatkozhatott be élete első olimpiáján a békéscsabai tornásznő, Böczögő Dorina, méghozzá elit társaságban: a magyar küldöttség egyik legfiatalabb tagja a kínaiakkal és a románokkal (no meg sok más egyéni versenyzővel) szerepelt együtt.

Böczögő talajon kezdte a szereplését (13.925), majd ugrásban szólították (13.375), felemás korláton kapta legalacsonyabb (13.200), gerendán pedig a legmagasabb (13.950) pontszámát, és 54.450-es összpontszámmal zárt, amely az összetett xx-ik heléyére volt elég.

Az első csoport nagyágyúi közül a kínaiak nyújtották a sokkal meggyőzőbb teljesítményt: jó néhány elképesztő erősségű gyakorlatot (Jang Jilin felemás korláton, Li San-san gerendán, Cseng Fej talajon) is bemutattak, csapatuk meg tíz pontot vert a rivális, címvédő románokra - a csarnokot megtöltő közönség hatalmas örömére.

A második csoportban aztán jöttek a csapatarany Kína melletti legnagyobb várományosai, az amerikaiak: Károlyi Márta csapata elsősorban a felemás korláton elkövetett rontásoknak köszönhetően a kínaiak mögött maradt, de így is voltak az amerikaiaknál kiemelkedő teljesítmények: Nastia Liukin és Shawn Johnson például egymás után mutattak be egészen lenyűgöző gerendagyakorlatokat.

A sérülésekkel küzdő amerikaiak (Peszek a bemelegítésnél szenvedett bokasérülést, és Chellsie Memmel sem volt egészséges) végül a második helyre szorultak Kína mögött, igaz, az összetett egyéniben Shawn Johnson és Nastia Liukin foglalta el az első és második helyet a kínai Jang Ji-lin előtt.

A harmadik csoport legjobbjai, az oroszok letaszították a 3. helyről Romániát, és a jelentős különbség azt mutatja: címvédő és Európa-bajnok szomszédainknak még akkor is nehéz dolguk lesz, ha dobogóra akarnak állni.

NŐI TORNA, SELEJTEZŐ

CSAPAT
1. Kína 248.275
2. Egyesült Államok 246.800
3. Oroszország 244.400
4. Románia 238.425
5. Ausztrália 235.450
6. Franciaország 233.875
7. Brazília 233.800
8. Japán 233.175
9. Németország 232.425
10. Olaszország 231.275
11. Ukrajna 231.125
12. Nagy-Britannia 230.800
Az 1.-8. helyezett csapatok jutottak be a döntőbe.

EGYÉNI ÖSSZETETT, a 24-ES DÖNTŐBE JUTOTTAK
1. Johnson (Egyesült Államok), 2. Liukin (Egyesült Államok), 3. Jang Ji-lin (Kína), 4. Szemjonova (Oroszország), 5. Pavlova (Oroszország), 7. Csiang Jü-jüan (Kína), 8. Nistor (Románia), 12. Barbosa (Brazília), 13. Izbasa (Románia), 14. Chusovitina (Németország), 15. Morgan (Ausztrália), 17. Curumi (Japán), 18. Bonora (Ausztrália), 19. Hopfner-Hibbs (Kanada), 20. Petit (Franciaország), 21. Ferrari (Olaszország), 22. Dugain (Franciaország), 23. Parolari (Olaszország), 24. Downie (Nagy-Britannia), 25. Kaislin (Svájc), 26. Palesová (Csehország), 27. Osima (Japn), 28. Silva (Brazília), 29. Morel (Franciaország)
Egy országból max. 2 versenyző kerülhetett döntőbe
A teljes eredménylistát tekintsék meg itt!

SZERENKÉNTI DÖNTŐBE JUTOTTAK

UGRÁS
1. Cseng Fej (Kína), 2. Hong Un Dzsong (KNDK), 3. Sacramone (Egyesült Államok), 4. Chusovitina (Németország), 5. Pavlova (Oroszország), 6. Giovannini (Olaszország), 7. Barbosa (Brazília), 8. Kaslin (Svájc)...12. Böczögő Dorina (Magyarország)

FELEMÁS KORLÁT
1. Jang Ji-lin (Kína), 2. Szemjonova (Oroszország), 3. Koval (Ukrajna), 4. Nistor (Románia), 5. Liukin (Egyesült Államok), 6. He Ke-hszin (Kína), 7. Zgoba (Ukrajna), 8. Tweddle (Nagy-Britannia)...64. Böczögő Dorina (Magyarország)

GERENDA
1. Li San-san (Kína), 2. Liukin (Egyesült Államok), 3. Johnson (Egyesült Államok), 5. Cseng Fej (Kína), 6. Pavlova (Oroszország), 7. Afanaszjeva (Oroszország), 12. Dragoi (Románia), 13. Curumi (Japán)... 54. Böczögő Dorina (Magyarország)

TALAJ
1. Cseng Fej (Kína), 2. Izbasa (Románia), 3. Johnson (Egyesült Államok), 4. Liukin (Egyesült Államok), 5. Santos (Brazília), 6. Kramarenko (Oroszország), 7. Pavlova (Oroszország), 8. Csiang Jü-Jüan (Kína)... 72. Böczögő Dorina (Magyarország)
Egy országból max. 2 versenyző kerülhetett fináléba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik