„Katasztrófa!”
Meglehetősen röviden, mégis sokatmondóan értékelte Hajdu János a Kazahsztán elleni, 12–13-as félidő után 30–26-ra elveszített mérkőzést. Az első felindultságában lemondását is fontolgató, aztán lehiggadó szövetségi kapitány persze részletesebben is elemezte a délelőtti ütközetet, hogy aztán este még hosszabb eszmecserét folytasson a csapat tagjaival.
„Kiderült, Görbicz Anitát képtelenség pótolni – ismerte el a szakember. – Talán még ennél is szomorúbb, hogy bármely együttessel kerülünk szembe, lelkesebbnek tűnik nálunk. Fogalmam sincs, miért van ez. Azt viszont tudom, hogy megfelelő hozzáállás nélkül esélyünk sincs a tisztes helytállásra. Amit a kazahok ellen nyújtottunk, az, ne szépítsük, nagy nulla volt. Ez így nem mehet tovább! Meglehet, hibát követtem el, amikor azt kértem, hogy a rajt előtt Kínával és Kazahsztánnal játsszunk, csakhogy arra gondoltam, a románok, a dánok, valamint a norvégok, azaz az erősebb riválisok elleni edzőmeccsek után az válhat a javunkra, ha gyengébb vetélytársakkal találkozunk. Úgy fest, számunkra nincs gyengébb ellenfél. A gondokat ezúttal nem lehet a szőnyeg alá söpörni, azonnal orvosolni kell, mert itt és most nem Hajdu János vagy néhány játékos sorsa a tét, hanem a magyar kézilabdáé. Őszinte leszek, a kiutat most, negyedórával a kazahok elleni kudarc után nem látom, de bármilyen megoldás érdekel.”
Délutánra valamelyest szépült a kép.
Amint visszatért a szállodába, Hajdu János leült Sinka László sportágvezetővel, valamint két segítőjével, Imre Vilmossal és Konkoly Csabával. Ami az eszmecsere kapcsán publikus, arról Sinka László számolt be lapunknak.
„Jól kibeszéltük magunkat – mondta Sinka László. – Érthető, hogy a szövetségi kapitány el volt keseredve, mert valóban mellbevágó, ahogy a csapat szenvedett Kazahsztán ellen. A második félidőben kimondottan rossz volt nézni a játékot, a lányok megmagyarázhatatlan hibák sorozatát követték el. Mentségükre szólhat, hogy a Kína elleni, kedd esti mérkőzés lefújása és a szerda délelőtti csata kezdete között alig tizennégy óra telt el, ráadásul egyesek még mindig akklimatizálódási nehézségekkel küszködnek. Ettől függetlenül rendbe kell szedni a társaságot, éppen ezért szerda este a lányok részvételével újabb megbeszélést tartottunk, mert egyszer és mindenkorra tudatosítani akartuk mindenkiben, az olimpián, nem pedig az utcák, terek bajnokságán indulunk.”
Hogy a történet végére érjünk, az említett összejövetelt követően Hajdu János így zárta le a napot: „Hasznos volt, hogy átrágtuk magunkat a problémákon, hiszem, hogy ez a javunkra válik. A játékosok meggyőztek arról, hogy ha összekapják magukat, emelt fővel végigmehetnek az úton.”
Ezután mi mást kívánhatnánk, mint jó – és minél hoszszabb – utazást!
